Utánpótlás-nevelő rendezvények

Utánpótlás-nevelő, népszerűsítő rendezvények

Tehetségtábor

Statisztikák

I. Tehetségtábor résztvevői 49
II.Tehetségtábor résztvevői 50
III. Tehetségtábor résztvevői 30
IV. Tehetségtábor résztvevői 43
V. Tehetségtábor résztvevői 44
VI. Tehetségtábor résztvevői 51
VII. Tehetségtábor résztvevői 36
VIII. Tehetségtábor résztvevői 23
IX. Tehetségtábor résztvevői 26
X. Tehetségtábor résztvevői 38
Mindösszesen 390
I. Tehetségtáborban résztvevő gimnáziumok 28 II. Tehetségtáborban résztvevő gimnáziumok 28 III. Tehetségtáborban résztvevő gimnáziumok 22 IV. Tehetségtáborban résztvevő gimnáziumok 30 V. Tehetségtáborban résztvevő gimnáziumok 28 VI. Tehetségtáborban résztvevő gimnáziumok 28 VII. Tehetségtáborban résztvevő gimnáziumok 23 VIII. Tehetségtáborban résztvevő gimnáziumok 16 IX. Tehetségtáborban résztvevő gimnáziumok 13 X. Tehetségtáborban résztvevő gimnáziumok 24 Résztvevő gimnáziumok összesen 240

X. Tehetségtábor

  • Dátum: 2023. január 30.–február 4.

Program

Szekció Előadó Cím Kötődés
  Horváth László Ünnepélyes tábornyitó, igazgatói köszöntő CC
  Dezső Tamás Tanulni és kutatni az ország első karán, az ELTE BTK-n K
  Horváth Zoltán Neumann János tehetséggondozó program az ELTE Informatikai Karán K
  Horváth László és a szakos műhelyek titkárai Régi és mai collegisták: oktatás, kutatás és diákélet az Eötvös Collegiumban CC
  Takó Ferenc Nemzetközi lehetőségek az ELTEn CC
  Bertényi Iván Régi-új collegisták: oktatás, kutatás és diákélet az Eötvös Kollégiumban CC
  Feld-Knapp Ilona, Perge Gabriella A tanárképzés az ELTE-n és az EC Cathedra Magistrorum CC
  Markó Veronika Az Eötvös Könyvtár, a régi Collegium lelke K
  Hudecz Ferenc Természettudósnak lenni a XXI. században CC
  Sára Balázs, Horváth László Európai horizont: páratlan nyelvtanulási lehetőségek és nemzetközi kapcsolatok a Collegiumban. Az A.L.F.O.N.S.Ó program CC
Angol-Amerikai műhely Gedeon Mária Chunking and Alliteration CC
Angol-Amerikai műhely Fejérvári Boldizsár The Place of the Story Teller CC
Angol-Amerikai műhely Papp Júlia Introduction to Cognitive Linguistics C
Angol-Amerikai műhely Rémai Martin Funny warmers C
Angol-Amerikai műhely Grégász Dorottya How Fairies Fooled a Famous Figure: Sir Arthur Conan Doyle and The Cottingley Fairy Hoax C
Angol-Amerikai műhely Szabó Lilla Audiovisual translation C
Angol-Amerikai műhely Rácz Balázs, Papp Júlia, Erdei Judit How to teach Phrasal verbs with Cognitive Linguistics C
Angol-Amerikai műhely Süle Dóra The conceptualization of eating disorders among recovering anorexics and bulimics C
Biológia-Kémia Műhely Műhelytagok Betekintés az ELTE-n folyó kutatómunkába C
Filozófia műhely Márton Miklós, Szántó Rita, Csigó Ábel A műhely és a Collegium bemutatása C
Filozófia műhely Havadtői Emese Az erkölcsfilozófia alapkövei C
Filozófia műhely Szántó Rita Van értelme az egésznek? – Történelemfilozófiai bevezető C
Filozófia műhely Márton Miklós, Szántó Rita, Csigó Ábel Hogyan értjük meg egymást? C
Gazdaságtudományi műhely Műhelytagok Az ELTE GTK és a Gazdaságtudományi Műhely hallgatói szemmel C
Germanisztika műhely Sára Balázs Wozu die (germanistische) Sprachwissenschaft? CC
Germanisztika műhely Műhelytagok Einführung in die „Germanistische Seminaristik” C
Germanisztika műhely Sára Balázs Wozu die (germanistische) Sprachgeschichtsforschung? CC
Germanisztika műhely Berta Réka, Plangár Sándor Literarische Texte im Deutschunterricht C
Germanisztika műhely Műhelytagok Deutsche Handschriften des Mittelalters C
Informatika műhely Varga Norbert Bevezetés a funkcionális programozásba C
Informatika műhely Szabó Barbara Noémi Kvantumszámítás alapok pár egyszerű algoritmuson keresztü C
Informatika műhely Csimma Viktor Típuselmélet C
Informatika műhely Szente Péter Számítógépes grafika: zaj-generált textúrák, fraktálok és sugárkövetés GPU-n C
Informatika műhely Lócsi Levente Komplex függvények színes ábrázolása CC
Matematika-fizika műhely Műhelytagok Beszélgetés C
Matematika-fizika műhely Jassó Luca, Ajtai Boglárka Gömbi kalandozások C
Matematika-fizika műhely Nagy Kartal Érdekes kombinatorikai példák C
Matematika-fizika műhely Malatinszky Adél Űrmisszió-tervezés gyorstalpaló C
Matematika-fizika műhely Domán Dániel Gráfok C
Magyar műhely Molnár Napsugár Csapatépítő drámagyakorlatok C
Magyar műhely Nyerges Csaba Irodalomkritika C
Magyar műhely Szabadhegyi Anna Ökokritika C
Magyar műhely Farkas Flóra, Hajdu Ildikó, Ráday Zsófia Szörnyek és devianciák a régi magyar irodalomban C
Magyar műhely Daróczi Jakab Zsánerirodalom C
Magyar műhely Molnár Napsugár Irodalmi mű feldolgozása drámajátékkal C
Mendöl Tibor Földrajz-Földtudomány-Környezettudomány műhely Tolnai Gábor Térképészet – a ferdíthető valóság C
Mendöl Tibor Földrajz-Földtudomány-Környezettudomány műhely Patkó Levente Utazás a Föld középpontja felé C
Mendöl Tibor Földrajz-Földtudomány-Környezettudomány műhely Sági Tamás Kőbalták geológus szemmel: neolitikus csiszolt kőeszközök eredetének meghatározása CC
Mendöl Tibor Földrajz-Földtudomány-Környezettudomány műhely Varga György Térhasználati kérdések Magyarországon: fókuszban a kutyatartás C
Orientalisztika Műhely Műhelytagok Beszélgetés a Collegiumról és a "keletes" szakokról C
Orientalisztika Műhely Novakovics Dóra A lábelkötés hagyománya Kínában C
Orientalisztika Műhely Kelemen Luca Ukiyo-e, a lebegő világ művészete C
Spanyol műhely Műhelytagok Mit csinálunk itt? Avagy kutatásaink a spanyol világ izgalmas témáiról C
Spanyol műhely Műhelytagok Látogatás a budapesti Cervantes Intézetben C
Társadalomtudományi műhely Marcsó Kristóf Automatizált embertelenség C
Társadalomtudományi műhely Tamics Rita Közösségszervezésről C
Társadalomtudományi műhely Nerpel Lili A kisgyermekkori kötődés jelentősége C
Társadalomtudományi műhely Sólyom Bence Ádám Az EurópaiUnió balkáni bővítése C
Társadalomtudományi műhely Kalmár Csenge Irányváltás a finn külpolitikában -- a finlandizáció vége? Finnország és a NATO-tagság C
Társadalomtudományi műhely Tamics Rita Hongkongi tüntetések C
Társadalomtudományi műhely Szalay Sára A Németországban a menekültekért dolgozó civil társadalom motivációi C
Társadalomtudományi műhely Gyenes Réka Média és politika viszonya C
Történész műhely Fazekas István, Erdős András Bemutatkozik a műhely CC, C
Történész műhely Erdős András Az ismeretlen Amerika. Az Egyesült Államok történelme C
Történész műhely Ternovácz Bálint Látogatás Budapest Főváros Levéltárában CC
Történész műhely Besztercei Márk Historia Christiana és Historia Profana? – Betekintés az egyetemes egyháztörténeti kutatás hátterébe C
Történész műhely Rácz Balázs Viktor Zálogperek élőben. Tudományos role-playing game C
Történész műhely Kiss-Komjáthy Andor Gutkeled nembeli Joachim élete C
Történész műhely Rácz K. Bence Egy 18. századi boszorkányper anatómiája C

Résztvevők

Résztvevő neve Gimnázium (helységnév) Szak
Ágoston Barbara Batthyány Lajos Gimnázium (Nagykanizsa) Kémia
Bagladi Milán Zsolt Batthyány Lajos Gimnázium (Nagykanizsa) Programtervező informatikus
Burján Norbert Dénes Neumann János Gimnázium, Technikum és Kollégium Programtervező informatikus
Cziráki Boglárka Batthyány Lajos Gimnázium (Nagykanizsa) Kémia
Debreczeni Csaba Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium Földtudományi Bsc
Demeter Zsuzsa Debreceni Ady Endre Gimnázium Szociológia, Politológia
Égető Patrik Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Iskola biológia
Ernyey Júlia Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnázium (Szombathely) kémia
Handl Barnabás Pannonhalmi Bencés Gimnázium Matematika
Jávor Miklós Pécsi Leőwey Klára gimnázium Programtervező Informatikus
Jeney Petra Panna VSZC Boronkay György Műszaki Technikum és Gimnázium (Vác) Kémia
Káplár Gabriel Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium (Sátoraljaújhely) történelem
Kempf Emese Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium osztatlan magyar-német tanári szak
Kiss Mihály Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnázium (Szombathely) vegyész
Kovács Gergely Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnázium (Szombathely) kémia
Kramli Kinga Vetési Albert Gimnázium spanyol
Németh Nándor Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimmánzium Matematika
Németh Regő Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumi Programtervező informatikus
Papdi Krisztián László Pécsi Leőwey Klára Gimnázium Fizika
Soós Angelika Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium anglisztika
Szalai Boglárka Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium régészet
Szegedi Anna Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium Osztatlan tanári (angol, történelem)
Takács Regina Hőgyes Endre Gimnázium (Hajdúszoboszló) spanyol
Tarrósy Áron Pécsi Leőwey Klára Gimnázium BTK
Tóth Marina Neumann János Gimnázium, Technikum és Kollégium (Eger) programtervező informatikus/matematika
Virág Dávid Neumann János Gimnázium, Technikum és Kollégium (Eger) programtervező informatikus/matematika
Zanathy Anna Dóra Vetési Albert Gimnázium nemzetközi tanulmányok
Zsigmond Soma Pannonhalmi Bencés Gimnázium angol-történelem
Dankó Dorottya Flóra Újbudai József Attila Gimnázium Nemzetközi gazdálkodás
Dunai Réka Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium szabad bölcsészet/anglisztika
Hartmann Botond Óbudai Árpád Gimnázium Programtervező informatikus
Hegedüs Nóra Budapest VI. Kerületi Kölcsey Ferenc Gimnázium Iranisztika/ Régészet/ Arab
Ittzés Klára Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium német-biológia tanárszak
Kollmann Bálint Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium informatika
Sándor Zsófia Flóra Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium földrajz
Szöllősi Szonja Kata VI. Kerületi Kölcsey Ferenc Gimnázium Nemzetközi tanulmányok
Török Zsombor Szent István Gimnázium (Budapest) IK
Wéber Kitti Katalin Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium (Budapest) jogász

IX. Tehetségtábor

  • Dátum: 2022. április 7–10.

Program

Szekció Előadó Cím Kötődés
  Pusztai Árpád - Tamás Bálint Önkéntes tevékenység a világ másik oldalán C
  Bertényi Iván A Collegium kurátorának előadása CC
  Horváth László Ünnepélyes tábornyitó, igazgatói köszöntő CC
Aurélien Sauvageot francia műhely Farkas Veronika A műhely és a francia szakos képzések bemutatása C
Aurélien Sauvageot francia műhely Erdei Judit, Tombory Liza program C
Aurélien Sauvageot francia műhely Daróczi Jakab, Seres Gréta ELTE BTK osztatlan tanárképzés C
Aurélien Sauvageot francia műhely Tombory Liza, Fábián Blanka Flaubert-pályázat a Francia Intézetben C, C
Angol-Amerikai műhely Németh Kristóf Rivalry in London’s guilds C
Angol-Amerikai műhely Süle Dóra The conceptualization of anorexia nervosa and Introduction to CMT C
Angol-Amerikai műhely Gedeon Mária Fair share and strong bond CC
Angol-Amerikai műhely Papp Júlia, Erdei Judit Metaphors we live by C, C
Angol-Amerikai műhely Fejérvári Boldizsár Hősi párversek és alexandrinusok angolul és magyarul CC
Angol-Amerikai műhely Rémai Martin The use of warm-up exercises C
Biológia-Kémia Műhely Műhelytagok Molekuláris gasztronómia C
Biológia-Kémia Műhely Műhelytagok Kutatómunka az ELTÉn C
Bollók János klasszika-filológia műhely Török Ábel Bizánci költészet C
Bollók János klasszika-filológia műhely Szlovicsák Béla A latintól az újlatinig. A vulgáris latin kutatása és jellemzői C
Bollók János klasszika-filológia műhely Horváth Janka Latin írásfejlődés a kezdetektől a humanizmusig C
Germanisztika műhely Sára Balázs Germanistik im EC über das universitäre Curriculum hinaus C
Germanisztika műhely Vass Márta Paläographisch-kodikologische Untersuchung spätmittelalterlicher Handschriften C
Germanisztika műhely Berta Réka – Franciska van Waarden Arbeit mit literarischen Texten im DaF Unterricht C
Informatika műhely Szolár Balázs Al (Reinforcement learning alapjai) C
Informatika műhely Kozsik Tamás Kvantumszámítás C
Informatika műhely Csimma Viktor, Ungvári Gábor, Szabó Barbara Funkcionális programozás Haskell nyelven C
Informatika műhely Kaposi Ambrus Üdítő típuselmélet C
Matematika-fizika műhely Domán Dániel Megcsalás és az önzőség matematikai modellje (matematika) C
Matematika-fizika műhely Szajbély Sámuel Miért ne próbálj meg TV-t csinálni a dobkészletedből - és hogy csináld mégis (fizika) C
Matematika-fizika műhely Scheffler Gergő Térképszínezések felületeken (matematika) C
Matematika-fizika műhely Berta Dénes Mikroszkópikus földrengések (fizika) C
Magyar műhely Daróczi Jakab, Török Tímea Az irodalom másik oldala: zsáner- és ifjúsági irodalom C
Magyar műhely Nyerges Csaba, Tarnai Csillag A test poétikái C
Magyar műhely Kazsimér Soma Kortárs költészet C
Magyar műhely Kovács Dominik, Kovács Viktor Drámaírás, dramaturgiai alapleckék C
Magyar műhely Blaskovics Ákos, Tóth Szilárd Modern nyelvészeti bevezető. Avagy mit és miért ne higgyünk el a középiskolai nyelvtannak? C
Mendöl Tibor Földrajz-Földtudomány-Környezettudomány műhely Tolnai Gábor Térképészet – a felderíthető valóság C
Mendöl Tibor Földrajz-Földtudomány-Környezettudomány műhely Varga György A társállattartás földrajz C
Orientalisztika Műhely Novakovics Dóra Bevezetés a távolkeleti tanulmányokba C
Orientalisztika Műhely Zsifkovits Zoltán Bevezetés a kínai írás alapjaiba kezdőknek C
Orientalisztika Műhely Dobó Ajsa És tudjátok, hogy ment ez akkoriban" - A koreai köznép értékrendje a népmesék tükrében
C

Ézsiás Zsófia
A lábtoll-labda története a Han-kortól napjainkig
C
Spanyol műhely
Babják Sára
Fordítóműhely
C

Faix Dóra
Műhelyfoglalkozás
K
Társadalomtudományi műhely
Marcsó Kristóf
"Csak abban a statisztikában hiszek, amit én hamisítok
C
Orientalisztika Műhely Sólyom Bence Energiapolitikai megoldások Európában C
Orientalisztika Műhely Gyenes Réka, Farkas Péter Sociopoly C
Orientalisztika Műhely Sarnyai Benedek Hogyan olvassunk közvéleménykutatást? – Alapok C
Történész műhely Fazekas István, Erdős András Történelem szakos képzések, Történész műhely CC, C
Történész műhely Erdős András Az első Francia Köztársaság (1792-1805) C
Történész műhely Faragó Dávid Hunyadiak, avagy szőrös-e a veréb talpa? C
Történész műhely Porkoláb Anna Érzelmek és apácák C

Résztvevők

Résztvevő Gimnázium (település) Szak
Bálint Jázmin Lovassy László Gimnázium (Veszprém) Matematika-nemzetiségi német nyelv és kultúra tanári
Bocsi Dominik Neumann János Gimnázium, Technikum és Kollégium (Eger) Programtervező informatikus
Cserhalmi Anna Krisztina Vetési Albert Gimnázium (Veszprém) Pszichológia
Erményi Szonja Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium (Bonyhád) Társadalmi tanulmányok, Pszichológia
Földes Szabolcs Vörösmarty Mihály Gimnázium (Érd) Fizika
Gárdonyi Nóra Vetési Albert Gimnázium (Veszprém) Magyar
Kálnay Gergely Ákos Leőwey Klára Gimnázium (Pécs) Magyar
Kinyó András Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium (Szeged) Fizika
Kiss Luca Kata Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium (Szeged) Fizika
Kovács Alex Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium (Szeged) Elméleti matematika
Leó Emma Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium (Szeged) Biológia
Orosz Gergő Kodolányi János Gimnázium és Szakgimnázium (Székesfehérvár) Programtervező informatikus
Rodé Klára Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola (Tatabánya) Fizika
Stingli József Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium (Szeged) Programtervező informatikus
Szabó Eszter Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium (Szeged) Matematika
Szabó Péter Krisztián Neumann János Gimnázium, Technikum és Kollégium (Eger) Programtervező informatikus
Tapodi Janka Bibó István Gimnázium (Kiskunhalas) Klasszika-filológia
Tóth Anna Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola (Tatabánya) Matematika
Érdi Hanna Noa Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Szabad bölcsészet
Farkas Hanna Óbudai Árpád Gimnázium Szabad bölcsészet
Herke Beáta Flóra VI. Kerületi Kölcsey Ferenc gimnázium Nemzetközi tanulmányok
Melis Anna Ágnes VI. Kerületi Kölcsey Ferenc Gimnázium Szabad bölcsészet
Nagy-György Csenge Óbudai Árpád Gimnázium Pszichológia
Paták Balázs Óbudai Árpád Gimnázium Magyar-francia osztatlan tanárképzés
Pikó Balázs Fazekas Mihály Gimnázium szociológia
Rosza Réka Óbudai Árpád Gimnázium történelem, gyógypedagógia

VIII. Tehetségtábor

  • Dátum: 2020. január 27. – február 1.

Program

Szekció Előadó Cím Kötődés
  Horváth László Ünnepélyes tábornyitó, igazgatói köszöntő CC
  Dezső Tamás Tanulni és kutatni az ország első karán, az ELTE BTK-n K
  Horváth Zoltán Neumann János tehetséggondozó program az ELTE Informatikai Karán K
  Horváth László és a szakos műhelyek titkárai Régi és mai collegisták: oktatás, kutatás és diákélet az Eötvös Collegiumban CC
  Takó Ferenc Nemzetközi lehetőségek az ELTEn CC
  Ritoók Zsigmond Régi collegisták: oktatás, kutatás és diákélet az Eötvös Collegiumban CC
  Bertényi Iván Régi-új collegisták: oktatás, kutatás és diákélet az Eötvös Kollégiumban CC
  Horváth László Az Eötvös Collegium múltja és jelene CC
  Balga Nóra A tanárképzési kötelezettségek az ELTE-n - Eötvös collegiumi curriculum CC
  Markó Veronika Az Eötvös Könyvtár, a régi Collegium lelke K
  Hudecz Ferenc Természettudósnak lenni a XXI. században K
  Sára Balázs - Horváth László Európai horizont: páratlan nyelvtanulási lehetőségek és nemzetközi kapcsolatok a Collegiumban. Az A.L.F.O.N.S.Ó program CC
Angol-Amerikai S. Gedeon Mária Angol nyelvi és módszertani foglalkozás CC
Angol-Amerikai Fejérvári Boldizsár Vers, ritmus, zene az angol és a magyar irodalomban CC
Angol-Amerikai Barabás Gergő Szótörténet és szófejtés C
Angol-Amerikai Kovács Györgyi Szellemek és kísértetek gótikus regényekben C
Angol-Amerikai Sinka Andor Nyugatvég nagykönyvének fordítása angolra és más nyelvekre Spanyol Műhellyel közösen
Angol-Amerikai Érsek Csenge Interaktív fordítói műhely C
Angol-Amerikai Garai Luca Hangkészlet az angolban és a magyarban C
Angol-Amerikai Kapusi Bence Zörejek és zene a filmekben és sorozatokban C
Biológia-Kémia Műhelytagok Betekintés az ELTE-n folyó kutatásokba C
Földrajz Győri Róbert Földrajztudomány és politika: a százéves trianoni békeszerződés földrajza CC
Földrajz Varga György Terek, korok, konfliktusok: mi foglalkoztat egy földrajzos collegistát? C
Földrajz Sági Tamás A tűzhányók társadalmi-gazdasági jelentősége CC
Földrajz Erdős Zoltán Miért probléma az atomhulladék? Egy geológus perspektívája CC
Földrajz Tolnai Gábor Térképészet: a ferdíthető valóság CC
Francia Műhelytagok Találkozások a műhelytagokkal C
Francia Egedi-Kovács Emese Középkori kéziratok nyomában CC
Germanisztika - német Műhelytagok Einführung in die „Germanistische Seminaristik” C
Germanisztika - német Sára Balázs Wozu die (germanistische) Sprachwissenschaft? CC
Germanisztika - német Sára Balázs Wozu die (germanistische) Sprachgeschichtsforschung? CC
Germanisztika - német Sára Balázs Das älteste „Deutsch”: Althochdeutsch CC
Germanisztika - német Sára Balázs Deutsche Handschriften des Mittelalters CC
Informatika Poór Boldizsár Programozás változók és ciklus nélkül: Haskell K
Informatika Bondics László Bevezető pénzügyi matematika: derivativa árazás diszkrét időhorizonton C
Informatika Bondics László Paradoxonok a véletlen matematikájában C
Informatika Benics Balázs Hacking C
Informatika Luksa Norbert Üdítő típuselmélet C
Informatika Kocsis Ábel Start-up: Ötlettől a valóságig C
Informatika Kozsik Tamás Kvantumprogramozás CC
Klasszika-filológia Mészáros Tamás Klasszika-filológia az Eötvös Collegiumban CC
Klasszika-filológia Farkas Flóra - Kerti Anna Emese Korszakok párbeszéde Magyar Műhellyel közösen
Klasszika-filológia Egedi-Kovács Emese Középkori kéziratok nyomában Francia Műhellyel közösen
Klasszika-filológia Bachusz Dóra Oklevélírás a Történész műhelyben Történész Műhellyel közösen
Klasszika-filológia Horváth Janka Júlia - Szlovicsák Béla - Csigó Ábel Kutatási beszámolók C
Magyar nyelv és irodalom Kovács Dominik - Kovács Viktor Kit látsz a képen? - Személyiségjegyek kibontása a drámai párbeszédben C
Magyar nyelv és irodalom Farkas Flóra - Kerti Anna Emese Korszakok párbeszéde C
Magyar nyelv és irodalom Ungvári Sára Szerdai mesélő - storytelling foglalkozás C
Magyar nyelv és irodalom Bajzát Tímea Borbála Jään alla kalat uiskentelevat - Finn nyelvleckék C
Magyar nyelv és irodalom Kazsimér Soma Kortárs költészet C
Matematika-Fizika Kormányos Hanna Minden, amit a TTK-ról és a Collegiumról tudni akartál C
Matematika-Fizika Bondics László Bevezető pénzügyi matematika: derivativa árazás diszkrét időhorizonton Informatika Műhellyel közösen
Matematika-Fizika Keliger Dániel Dinamikus rendszerek C
Matematika-Fizika Plaszkó Noel Érdekes feladatok fizikából C
Matematika-Fizika Luksa Norbert Üdítő típuselmélet Informatika Műhellyel közösen
Matematika-Fizika Kocsis Ábel Start-up: Ötlettől a valóságig Informatika Műhellyel közösen
Matematika-Fizika Kozsik Tamás Kvantumprogramozás Informatika Műhellyel közösen
Olasz Műhelytagok Találkozás az Olasz műhely tagjaival C
Olasz Ludmann Ágnes Kortárs olasz irodalmi kitekintés CC
Olasz Ludmann Ágnes Látogatás a Budapesti Olasz Kultúrintézetben CC
Spanyol Műhelytagok Estudiantes de filología española - látogatás az ELTE BTK Spanyol Nyelvi és Irodalmi Tanszékre és a Cervantes Intézetbe CC
Spanyol Sinka Andor Nyugatvég nagykönyvének fordítása angolra és más nyelvekre Angol-Amerikai Műhellyel közösen
Spanyol Bartha Diána - Hauber Kitti #ElectionsAreComing - A modernitás és a királyság intézmények harca Társadalomtudományi Műhellyel közösen
Táradalomtudomány Dudlák Tamás Új-zélandi kutatóút tapasztalatai CC
Táradalomtudomány Kökény Martina Családpolitikák Magyarországon C
Táradalomtudomány Sarnyai Benedek Online? Offline? Létezik még külön? - A digitalizáció hatásai a társadalmi életre C
Táradalomtudomány Tóth Lilla Klímaváltozás és az állami szuverenitás kapcsolata C
Táradalomtudomány Bartha Diána Kollektív emlékezet és székely identitástudat C
Táradalomtudomány Bartha Diána - Hauber Kitti #ElectionsAreComing - A modernitás és a királyság intézmények harca C
Történész Fazekas István - Erdős András Bemutatkoznak az ELTE történelem szakos képzései és bemutatkozik az EC Történész mű-hely CC
Történész Ternovácz Bálint Látogatás Budapest Főváros Levéltárában CC
Történész Műhelytagok Séta az ELTE BTK campusán a műhelytagok kíséretével C
Történész Rácz Balázs A genealógiai kutatások buktatói C
Történész Faragó Dávid Kora újkori magyar iratolvasás C
Történész Bachusz Dóra Oklevélírás a Történész műhelyben C
Történész Erdős András Tény és tévhit - beszélgetés a francia forradalomról C
Történész Fazekas István I. Ferdinánd, Magyarország királya CC

Résztvevők

Résztvevő Gimnázium (település) Szak
Ács Barnabás Zrínyi Miklós Gimnázium (Zalaegerszeg) Germanisztika, politológia
Balog Marcell Apáczai Csere János Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium, Alapfokú Művészeti Iskola (Pécs) Nemzetközi tanulmányok angol nyelven
Burgmann Botond Török Ignác Gimnázium (Gödöllő) programtervező
Czett Mátyás Zrínyi Miklós Gimnázium (Zalaegerszeg) Matematika-fizika
Galambos Dóra Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium (Nyíregyháza) Kínai vagy germanisztika
Gallik Zoltán György Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium és Kollégium (Eger) Programtervező
Gelencsér Dávid Lovassy László Gimnázium (Veszprém) Földrajz
Hangay Laura Janus Pannonius Gimnázium (Pécs) Angol nyelv és kultúra tanára, magyartanár
Kadlecsik Ádám Eötvös József Gimnázium és Kollégium (Tata) Fizika
Langer Zsolt ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium (Szombathely) Pszichológia
Martyn Nóra Kölcsey Ferenc Gimnázium (Nyíregyháza) Matematika
Ott Balázs János Győri Szakképzési Centrum Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégium (Győr) Programtervező
Pántya Dóra Fazekas Mihály Gimnázium (Debrecen) Spanyol
Sárközi Zsombor Gábor Varga Katalin Gimnázium (Szolnok) Történelem
Szente Péter Batthyány Lajos Gimjnázium (Nagykanizsa) Programtervező
Tombory Liza Janus Pannonius Gimnázium (Pécs) Társadalomtudomány, történelem, francia
Tóth Boglárka Fazekas Mihály Gimnázium (Debrecen) Nemzetközi tanulmányok, spanyol
Zboray Lilla Radnóti Miklós Gimnázium (Dunakeszi) Olasz
Dombóvári Dalma Katalin Török Ignác Gimnázium (Gödöllő) Történelem, nemzetközi tanulmányok
Gondos Luca Török Ignác Gimnázium (Gödöllő) Anglisztika, nemzetközi tanulmányok
Horváth Csenge Júlia ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium (Szombathely) Kémia
Kölcsei Viktória Hőgyes Endre Gimnázium (Hajdúszoboszló) Történelem
Szabó Bence Török Ignác Gimnázium (Gödöllő) Fizika

VII. Tehetségtábor

  • Dátum: 2019. január 21–26.

Program

Szekció Előadó Cím Kötődés
  Horváth László Ünnepélyes tábornyitó, igazgatói köszöntő CC
  Dezső Tamás Tanulni és kutatni az ország első karán, az ELTE BTK-n K
  Horváth Zoltán Neumann János tehetséggondozó program az ELTE Informatikai Karán K
  Horváth László és a szakos műhelyek titkárai Régi és mai collegisták: oktatás, kutatás és diákélet az Eötvös Collegiumban CC
  Takó Ferenc Nemzetközi lehetőségek az ELTE-n CC
  Ritoók Zsigmond Régi collegisták: oktatás, kutatás és diákélet az Eötvös Collegiumban CC
  Bertényi Iván Régi-új collegisták: oktatás, kutatás és diákélet az Eötvös Kollégiumban CC
  Balga Nóra A tanárképzési kötelezettségek az ELTE-n - Eötvös collegiumi curriculum CC
  Markó Veronika Az Eötvös Könyvtár, a régi Collegium lelke K
  Hudecz Ferenc Természettudósnak lenni a XXI. században K
  Sára Balázs - Horváth László Európai horizont: páratlan nyelvtanulási lehetőségek és nemzetközi kapcsolatok a Collegiumban. Az A.L.F.O.N.S.Ó program CC
Angol S. Gedeon Mária Angol nyelvi és módszertani foglalkozás CC
Angol Fábián Annamária William Shakespeare az Erzsébet-korban és napjainkban: Eredetik és adaptációk K
Angol Garai Luca Nem(csak) sok nyelven beszélünk: Mivel foglalkozik egy nyelvész? C
Angol Barabás Gergő „Nem beszélek tündéül”: A fonetikai átírás rejtelmei C
Angol Fejérvári Boldizsár Élet, halál, szerelem és minden angol szonettekben CC
Angol Érsek Csenge A fordító dilemmái C
Angol Kapusi Bence Zörejek és zene: Bevezetés a filmek hangvilágába C
Biológia-kémia Kóczán György - Telek András A kémia és a biológia határán - betekintés a peptidkémiai és a kémiai biológiai kutatásba C
Biológia-kémia Morvai Boglárka - Filipszki László Zebrapintyek testközelből, avagy mit rejt a 8. emelet? C
Biológia-kémia Fülöp Máté Körút a Biokémia Tanszéken C
Biológia-kémia Szebik Huba Hogyan vizsgálhatóak az emberi pszichiátriai rendellenességek állatmodellek segítségével? CC
Biológia-kémia Tamás Bálint A perineuronális hálók szerepe az agyi plaszticitásban C
Biológia-kémia Zsilák Borbála Hogyan kutat egy etológus? - az Etológia Tanszék bemutatása C
Biológia-kémia Šiška Dávid Gólyalét az egyetemen C
Földrajz Győri Róbert Földrajztudomány és politika. A tudomány társadalmi beágyazottsága CC
Földrajz Varga György Terek, korok, konfliktusok: mi foglalkoztat egy földrajzos collegistát? C
Földrajz Sági Tamás Magmából kőzet: bazaltok képződésének geokémiai modellezése CC
Földrajz Lukács Tamás Geofizikai mérések a régészetben C
Földrajz Tolnai Gábor Térképészet: a ferdíthető valóság CC
Francia Kalmár Anikó és műhelytagok Szakos köszöntés és beszélgetés CC
Francia Horváth Janka Júlia Felsőéves diákok tapasztalatai, önálló kutatómunka, egy francia regény vándorlása C
Francia Szabó Dávid - Kovács Máté Látogatás az Egyetemközi Francia Központba (CIEF) C
Francia Egedi-Kovács Emese Középkori kéziratok nyomában CC
Francia Kalmár Anikó - Filyó Fanni Találkozás a műhelytagokkal, látogatás a Francia Intézetbe CC
Informatika Ligeti Péter Titkos matematika (közös program a matematika szekcióval) K
Informatika Luksa Norbert Üdítő típuselmélet C
Informatika Bondici László Paradoxonok a véletlen matematikájában (közös program a matematika szekcióval) C
Informatika Varga Balázs A forráskód életre kel C
Informatika Benics Balázs Kódoptimalizáció - a piszkos trükkök C
Magyar nyelv és irodalom Ballagó Júlia Nyelvészeti szeminárium: Stilisztika és szótárkészítés C
Magyar nyelv és irodalom Kovács Dominik - Kovács Viktor Konfliktusaink Aranyba foglalva: Arany János balladáinak kortárs variációi C
Magyar nyelv és irodalom Ballagó Márton - Kazsimér Soma Balázs Líra- és prózaolvasó szeminárium C
Magyar nyelv és irodalom Farkas Flóra - Kerti Anna Emese Irodalmi szeminárium: Költői maszkok C
Magyar nyelv és irodalom Bajzát Tímea Borbála Finn nyelvlecke C
Matematika-fizika Ligeti Péter Titkos matematika (informatikával közös)
Matematika-fizika Keliger Dániel Játékos valószínűségszámítási feladatok C
Matematika-fizika Bozóki Tamás Fizika egyetemi szinten C
Matematika-fizika Bondici László Paradoxonok a véletlen matematikájában (közös program a matematika szekcióval) (informatikával közös)
Matematika-fizika Török János Szimulációk a statisztikus fizikában CC
Matematika-fizika Burcsi Péter Kísérleti matematika K
Német műhelytagok Einführung in die „Germanistische Seminaristik” C
Német Sára Balázs Wozu die (germanistische) Sprachwissenschaft? CC
Német Dávid Gábor Csaba Albrecht Dürer, Genius der deutschen Renaissance K
Német Sára Balázs Wozu die (germanistische) Sprachgeschichtsforschung? CC
Német műhelytagok Deutsche Handschriften des Mittelalters C
Olasz Ludmann Ágnes és műhelytagok Találkozás és beszélgetés az Olasz műhely tagjaival CC
Olasz Ludmann Ágnes La canzone italiana - az olasz dal CC
Olasz Ludmann Ágnes Rövid olasz nyelvtörténeti kitekintés CC
Olasz Ludmann Ágnes Olasz kortárs irodalmi jelenségek CC
Olasz Ludmann Ágnes Műfordítási gyakorlatok CC
Orientalisztika Szűcs Bernadett - Tamics Rita Keletről keletesektől C
Társadalomtudomány Bartha Diána Mi is az az egyetem? - Szabad kérdezz-felelek és a TáTK szakjainak bemutatása, Kollektív emlékezet és médiadinamika C
Társadalomtudomány Mészáros Rebeka Média a kulisszák mögött C
Társadalomtudomány Dudlák Tamás Párhuzamos életrajzok. Magyarország és Törökország a hidegháború után C
Társadalomtudomány Sarnyai Benedek Máté Bevezetés a marxizmusba - Mit állított Marx? Mit is állított Lenin? Mi valósult meg? C
Társadalomtudomány Tóth Lilla Nemzetközi klímapolitika - kihívások és lehetőségek C
Társadalomtudomány Stark Mária Ilona Társadalmi feszültségek más nézőpontból: A látogató (rövidfilm) C
Társadalomtudomány Kökény Martina Információs társadalom - a „vlogger-hatás” C
Társadalomtudomány Greczula Levente Ismerkedés a Brexittel és visszatekintés, mire volt jó a nemzetközi tanulmányok alapszak? C
Társadalomtudomány Parragi Bálint Alkalmazott közgazdaságtan. Láthatatlan kéz, láthatatlan tudomány? C
Társadalomtudomány Tóth Ingrid Egy szakdolgozati kutatás nehézségei: Római-part és az érintett társadalmi csoportok C
Társadalomtudomány Sarnyai Benedek Máté A társadalomtudományok alkalmazása modern hadviselésben C
Társadalomtudomány Papp Zsanett Gréta (IN)DEPENDENCE: Milyen hatása van Kína külpolitikai célkitűzéseinek az Északi-sarkvidéken Grönland Dániától való függetlenségi törekvéseire? C
Társadalomtudomány Marcsó Kristóf A jelenkor Magyarországa Robert K. Merton deviancia elmélete aspektusából C
Történelem Körmendi Tamás - Erdős András Bemutatkoznak az ELTE történelem szakos képzései és bemutatkozik az EC Történész műhely CC
Történelem Ternovácz Bálint Látogatás Budapest Főváros Levéltárában CC
Történelem Veres Kristóf II. András és IV. Béla megítélése a történeti kutatásban C
Történelem Rácz Balázs A genealógiai kutatások buktatói C
Történelem Rudolf Veronika Cseh-magyar-osztrák kapcsolatok a 13. században C
Történelem Faragó Dávid Magyar iratolvasás C
Történelem Taschek Zoltán Vass József pályaképe C
Történelem Erdős András Az I. világháborús összeomlás és a Károlyi-kormány C

Résztvevők

Résztvevő Gimnázium (település) Szak
Aradi Arnold (látássérült) V. István Katolikus Szakgimnázium és Gimnázium (Sátoraljaújhely) anglisztika / informatika
Árki Vivien Kodály Zoltán Gimnázium (Pécs) kommunikáció és média, romanisztika, anglisztika
Bagyinszki Lili Madách Imre Gimnázium (Vác) anglisztika / történelem
Balázs Marcell Bolyai János Gimnázium (Kecskemét) alkalmazott közgazdaságtan
Csepi Dóra Révai Miklós Gimnázium (Győr) magyar
Erdei Judit Premontrei Szent Norbert Gimnázium (Gödöllő) francia-angol osztatlan tanári / romanisztika
Gálffy Bence Magyar Tanítási Nyelvű Magángimnázium (Dunaszerdahely, Felvidék) programtervező informatikus / mérnök informatikus
Galgán Anna Révai Miklós Gimnázium (Győr) magyar
Géczi József Gábor V. István Katolikus Szakgimnázium és Gimnázium (Sátoraljaújhely) történelem
Gubicskó Patrik Kodály Zoltán Gimnázium (Pécs) fizika, olasz, Miskolci Egyetem mérnökképzései
Horváth Anna Vak Bottyán Általános Iskola és Gimnázium (Simontornya) biológia-magyar tanári
Kellerwessel Klaus Hans Bányai Júlia Gimnázium (Kecskemét) pszichológia
Komjáthy Zsófia V. István Katolikus Szakgimnázium és Gimnázium (Sátoraljaújhely) pszichológia / gyógypedagógia
Kovács Péter Varga Katalin Gimnázium (Szolnok) (?)
Kovács Péter Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium (Székesfehérvár) magyar
Lehoczky Csilla Széchenyi István Gimnázium (Sopron) biológia
Marica Edina Áprily Lajos Főgimnázium (Brassó, Románia) matematika
Molnár Péter Gergő Vak Bottyán Általános Iskola és Gimnázium (Simontornya) angol-informatika tanári
Nagy Gergő Máté Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium (Székesfehérvár) nemzetközi tanulmányok
Nagy Johanna Csenge Nagy Lajos Gimnázium (Szombathely) angol-német osztatlan tanári
Nagy Nikoletta Anna Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium (Szombathely) német nyelv és kultúra tanár;  német nyelv és kultúra tanár - történelem és állampolgári ismeretek tanár; germanisztika
Nagy Rezső Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium (Székesfehérvár) történelem-földrajz
Ott Lili Tamara Révai Miklós Gimnázium (Győr) magyar
Papp Júlia Eszter Janus Pannonius Gimnázium (Pécs) történelem-angol /pszichológia
Pásztor Viktória V. István Katolikus Szakgimnázium és Gimnázium (Sátoraljaújhely) biológia
Polincsár Martin V. István Katolikus Szakgimnázium és Gimnázium (Sátoraljaújhely) programtervező
Sára Soma Török Ignác Gimnázium (Gödöllő) orientalisztika (japán)
Szabó Ákos Deák Ferenc Gimnázium (Szeged) angol-spanyol osztatlan tanári
Szabó Szilárd Ferdinánd Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium és Általános Iskola (Bonyhád) történelem
Szűcs Martin Ferenc V. István Katolikus Szakgimnázium és Gimnázium (Sátoraljaújhely) pszichológia
Tóth-Antal Rebeka Madách Imre Gimnázium (Vác) történelem és mozgókép-kultúra és médiaismeret osztatlan tanári (középiskolai tanár)
Varga Lea Leőwey Klára Gimnázium (Pécs) romanisztika
Vojtek Lili Magyar Tannyelvű Gimnázium és Alapiskola (Pozsony) média és kommunikáció
Elek Renáta Teréz Tamási Áron Áltatlános Iskola és Német Nemzetiségi Gimnázium szociológia és szabadbölcsészet
Götz Ádám Tamási Áron Áltatlános Iskola és Német Nemzetiségi Gimnázium matematika, a későbbiekben alkalmazott matematika esetleg informatika
Orendács Petra Árpád Gimnázium (Óbuda) anglisztika / magyar

VI. Tehetségtábor

  • Dátum: 2018. január 22–26.

Program

Szekció Előadó Cím Kötődés
  Horváth László Ünnepélyes tábornyitó, igazgatói köszöntő CC
  Dezső Tamás Tanulni és kutatni az ország első karán, az ELTE BTK-n K
  Horváth Zoltán Neumann János tehetséggondozó program az ELTE Informatikai Karán K
  Horváth László és a szakos műhelyek titkárai Régi és mai collegisták: oktatás, kutatás és diákélet az Eötvös Collegiumban CC
  Feldné Knapp Ilona - Jakus Enikő - Perge Gabriella - Taczman Andrea Cathedra Magistrorum: Tanárnak lenni CC
  Ritoók Zsigmond Régi collegisták: oktatás, kutatás és diákélet az Eötvös Collegiumban CC
  Kiss Jenő Régi-új collegisták: oktatás, kutatás és diákélet az Eötvös Collegiumban CC
  Markó Veronika Az Eötvös Könyvtár, a régi Collegium lelke K
  Károly Krisztina - Homonnay Zoltán A tanárképzés lehetőségei az ELTE-n K
  Hudecz Ferenc Természettudósnak lenni a XXI. században K
  Sára Balázs - Horváth László Európai horizont: páratlan nyelvtanulási lehetőségek és nemzetközi kapcsolatok a Collegiumban. Az A.L.F.O.N.S-program CC
Angol S. Gedeon Mária Angol nyelvi és módszertani foglalkozás CC
Angol Fejérvári Boldizsár XVIII. századi irodalmi nyomozás Bristolban és Londonban: Thomas Chatterton versei és halála CC
Angol Érsek Csenge Mi az, hogy paper? Papír, jogosítvány, jegyzet? - Egy kezdő fordító stratégiái és döntése C
Angol Pikli Natália William Shakespeare a kora újkorban és a XXI. században K
Angol Barabás Gergő Angol nyelvtörténeti érdekességek a szavak szintjén és azon túl C
Angol Garai Luca Függetlenségben az egység: Individualizmus az amerikai kultúrában C
Biológia-kémia Samu Viktor A reakciókinetika alapjai C
Biológia-kémia Telek András Bevezetés a bioortogonális kémiába C
Biológia-kémia Csorba Benjámin A Középiskolai Kémia Lapok és a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok pontversenyeinek javítása egy javító szemszögéből C
Biológia-kémia Fülöp Máté Biokémiai laborbemutató az ELTE laborjában C
Biológia-kémia Illés Anett Neurodegeneratív betegségek és ami mögöttük van CC
Biológia-kémia Térmeg Anita - Szatmári Réka Peptidkémiai laborbemutató az ELTE laborjában C
Biológia-kémia műhelytagok Beszélgetés a Biológia-Kémia műhely tagjaival az egyetemen folyó kutatási lehetőségekről C
Földrajz Győri Róbert Földrajztudomány és politika. A tudomány társadalmi beágyazottsága CC
Földrajz Sági Tamás Magmából kőzet: bazaltok képződésének geokémiai modellezése CC
Földrajz Lukács Tamás Geofizikai mérések a régészetben C
Földrajz Varga György Visegrádi országok: új utakon a globális gazdaságban? C
Földrajz Csorvási Nikolett Az ember és a földrajz, földtudományok kapcsolata a turizmusban C
Francia Kalmár Anikó és műhelytagok Szakos köszöntés és beszélgetés CC
Francia Horváth Janka Júlia Felsőéves diákok tapasztalatai, önálló kutatómunka, egy francia regény vándorlása C
Francia Szabó Dávid - Kovács Máté Látogatás az Egyetemközi Francia Központba (CIEF) C
Francia Egedi-Kovács Emese Középkori kéziratok nyomában CC
Francia Kalmár Anikó - Filyó Fanni Találkozás a műhelytagokkal, látogatás a Francia Intézetbe CC
Informatika Komáromi Mátyás A számítógépes grafika rejtelmei C
Informatika Lócsi Levente Komplex függvények színes ábrázolása CC
Informatika Leitereg András Robotprogramozás (I.) C
Informatika Leitereg András Robotprogramozás (II.) C
Informatika Tőkés Anna Funkcionális programozás C
Informatika Zsakó László Izgalmas algoritmusok K
Klasszika-filológia Juhász Erika - Horváth Janka Júlia Nincs királyi út: klasszika-filológia az Eötvös Collegiumban CC
Magyar nyelv és irodalom Kovács Dominik - Kovács Viktor Irodalmi szeminárium: Megírták helyettünk - Dokumentumok felhasználása ihletforrásként C
Magyar nyelv és irodalom Farkas Flóra - Csizmadia Kinga Irodalmi szeminárium: Forma mint tartalom. A szonett lehetőségei C
Magyar nyelv és irodalom Ballagó Júlia - Havasi Zsuzsanna - Laczkó Krisztina A Műhely bemutatása és nyelvészeti szeminárium C
Magyar nyelv és irodalom Vaderna Gábor Látogatás a Petőfi Irodalmi Múzeumba K
Magyar nyelv és irodalom Kazsimér Soma Irodalmi szeminárium C
Matematika-fizika Kapás Kornél Kutatói pálya fizikusként C
Matematika-fizika Szajbély Zsigmond Egyenlőtlenségek a társadalomban közgazdasági szemszögből C
Matematika-fizika Parragi Bálint Gazdaságstatisztika C
Matematika-fizika Nagy Luca Viselkedési közgazdaságtan C
Matematika-fizika Bondici László Pénzügyi matematikai alapok: derivatívaárazás diszkrét időhorizonton C
Matematika-fizika Tőkés Anna Funkcionális programozás (info-val közös)
Matematika-fizika Szakács Lili Kata Mire számíts az első félévben? C
Német műhelytagok Einführung in die "Germanistische Seminaristik" C
Német Sára Balázs Wozu die (germanistische) Sprachwissenschaft? CC
Német Sára Balázs Wozu die (germanistische) Sprachgeschichtsforschung? CC
Német Dávid Gábor Csaba Musikgeschichte: Zoltán Kodály - einmal anders K
Német műhelytagok Budapester Stadtbummel für angehende Germanisten C
Olasz Ludmann Ágnes La canzone italiana - az olasz dal CC
Olasz Ludmann Ágnes Olasz kortárs irodalmi jelenségek CC
Olasz Falvay Dávid Olasz-magyar kapcsolatok a reneszánsz korában CC
Olasz Ludmann Ágnes Dialektusok vs. olasz nyelv CC
Olasz műhelytagok Olasz nyelvi foglalkozás és találkozás az Olasz Műhely tagjaival C
Orientalisztika Szűcs Bernadett Keletről keletesektől C
Társadalomtudomány Sarnyai Benedek Általános beszélgetés az egyetemről, felvételiről, EC-ről és a műhelyről. Egy elsőéves szociológus tapasztalatai C
Társadalomtudomány Szajbély Zsigmond Egyenlőtlenségek a társadalomban közgazdasági szemszögből (matematikával közös)
Társadalomtudomány Parragi Bálint Gazdaságstatisztika (matematikával közös)
Társadalomtudomány Nagy Luca Viselkedési közgazdaságtan (matematikával közös)
Társadalomtudomány Dudlák Tamás Békéből háborúba. Törökországi kurdok (2013-2017) C
Társadalomtudomány Sarnyai Benedek Nikolaj Berdjajev - az orosz kommunizmus értelme és eredete C
Társadalomtudomány Papp Zsanett Roma gyermekvállalási szokások C
Társadalomtudomány Tóth Ingrid Római part, mint humánökológiai probléma C
Társadalomtudomány Tóth Lilla Kenneth N. Waltz: A világpolitika anarchikus struktúrája C
Társadalomtudomány Sarnyai Benedek A családkép Magyarországon és a familizmus C
Társadalomtudomány Bonifert Rita Burka viták Európában C
Társadalomtudomány Bartha Diána Az első világháború emlékezetpolitikája C
Társadalomtudomány Greczula Levente Franz Josef Strauss és a német újraegyesítés C
Történelem Körmendi Tamás - Erdős András Bemutatkoznak az ELTE történelem szakos képzései és bemutatkozik az EC Történész műhely CC
Történelem Faragó Dávid Koraújkori magyar iratolvasás C
Történelem Veres Kristóf Tévhitek a 10. századi magyar történelemről C
Történelem Körmendi Tamás Minek kellett Szent László királynak Horvátország? CC
Történelem Pap Lázár Kivándorlás a századforduló környékén C
Történelem Erdős András Turbulens idők: Magyarország 1918-1921 között C
Történelem Bachusz Dóra Oklevélírás C
Történelem Rácz Balázs A genealógiai kutatások buktatói C
Történelem Pusztai Ferenc Bethlen Gábor és a finn modell. Kovács Imre a demokratikus kibontakozásról és a határrendezésről C
Történelem műhelytagok Beszélgetés a műhelytagokkal C

Résztvevők

Résztvevő Gimnázium (település) Szak
Asbóth Lídia Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Sopron) angol nyelv és kultúra tanári, magyartanári osztatlan
Bagyin Balázs Evangélikus Petőfi Gimnázium (Aszód) földtudományok
Boa Patrik Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Sopron) klasszika-filológia
Busa Máté Batthyány Lajos Gimnázium (Nagykanizsa) programtervező informatikus
Cserháti Réka SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola (Szeged) magyar-matematika / magyar-angol tanári
Csigó Ábel Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Sopron) német és nemzetiségi német + angol nyelv tanári
Dévény Csaba Garay János Gimnázium (Szekszárd) földrajz, történelem, ill. kémia
Garczik Ábel Evangélikus Petőfi Gimnázium (Aszód) régészet / egyiptológia
Halápi Blanka VSZC Boronkay György Műszaki Szakgimnázium és Gimnázium (Vác) romanisztika (francia)
Hegyesi Eszter Bernadett Református Gimnázium (Szentendre) földtudomány
Horváth Hilda Abigél Lehel Vezér Gimnázium (Jászberény) matematika
Kaibás Anna Mikszáth Kálmán Líceum (Pásztó) jog / francia
Kanda Dániel Eötvös József Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium (Tiszaújváros) programtervező informatikus
Karikó Csongor Csanád Eötvös József Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium (Tiszaújváros) programtervező informatikus
Kiss Ádám Eötvös József Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium (Tiszaújváros) programtervező informatikus
Kőbányai Dénes Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium (Bonyhád) nemzetközi tanulmányok, földrajz
Lipódi Janka Illyés Gyula Gimnázium (Budaörs) magyar-német
Mérész Anna Varga Katalin Gimnázium (Szolnok) nemzetközi tanulmányok
Nagy Anna Fruzsina Tóth Árpád Gimnázium (Debrecen) biológia
Nemere Péter Vetési Albert Gimnázium (Veszprém) alkalmazott közgazdaságtan és nemzetközi tanulmányok
Neuherz Szonja Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Sopron) anglisztika
Numerász Edina Széchenyi István Gimnázium (Szolnok) anglisztika
Okolicsányi Ádám Verseghy Ferenc Gimnázium (Szolnok) alkalmazott közgazdaságtan
Pallai Vivien Alexandra Széchenyi István Gimnázium (Szolnok) germanisztika
Papp Judit Kölcsey Ferenc Gimnázium (Nyíregyháza) romanisztika (olasz)
Paulovics Péter Verseghy Ferenc Gimnázium (Szolnok) fizika
Pintér Bernadett Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium (Győr) nemzetközi tanulmányok, politológia, tanári
Prótár Noémi Batthyány Kázmér Gimnázium (Szigetszentmiklós) magyar szak olasz minorral
Rancsó Dorottya Selye János Gimnázium keleti nyelvek és kultúrák (japán / koreai) / nemzetközi tanulmányok
Rosta Zsuzsa Vetési Albert Gimnázium (Veszprém) romanisztika (francia)
Szabadics Mariann Révai Miklós Gimnázium (Győr) magyar
Szabó Zsófia Ágnes Leőwey Klára Gimnázium (Pécs) pszichológia / magyar
Tamaska Dóra Vetési Albert Gimnázium (Veszprém) jog / nemzetközi tanulmányok (francia)
Tarnai Csillag Kazinczy Ferenc Gimnázium (Győr) magyar / angol / francia
Turai Krisztina Evangélikus Petőfi Gimnázium (Aszód) angol-magyar
Ugrin Bálint Tóth Árpád Gimnázium (Debrecen) nyelvészet
Varga Péter Verseghy Ferenc Gimnázium (Szolnok) (?)
Varga Regina Széchenyi István Gimnázium (Sopron) angol-japán / anglisztika
Varga Zsanett Perczel Mór Gimnázium (Siófok) angol-német tanári és pszichológia
Vinnai Mirtill Kölcsey Ferenc Gimnázium (Nyíregyháza) romanisztika (olasz)
Boda Dorka Árpád Gimnázium (Óbuda) szabad bölcsészet
Bördős Lili Tamási Áron Német Nemzetiségi Gimnázium germanisztika
Földes Anna Árpád Gimnázium (Óbuda) szabad bölcsészet
Horváth Cecília Árpád Gimnázium (Óbuda) informatika-német osztatlan tanári
Járai Anna Árpád Gimnázium (Óbuda) szabad bölcsészet
Kondi Krisztina Tamási Áron Német Nemzetiségi Gimnázium német és angol nyelvtanári / német és történelem / angol és informatika
Krajczár Blanka Árpád Gimnázium (Óbuda) nemzetközi tanulmányok
Kraxner Anna Árpád Gimnázium (Óbuda) biológia
Szentágotay Lili Árpád Gimnázium (Óbuda) történelem tanári
Tikk Zoé Tamási Áron Német Nemzetiségi Gimnázium történelem
Tóth Balázs Árpád Gimnázium (Óbuda) biológia

V. Tehetségtábor

  • Dátum: 2017. január 23–27.

Program

Szekció Előadó Cím Kötődés
  Horváth László Ünnepélyes tábornyitó, igazgatói köszöntő CC
  Dezső Tamás Tanulni és kutatni az ország első karán, az ELTE BTK-n K
  Cseszregi Tamás Tanulni és kutatni az ország első egyetemén, az ELTE-n CC
  Horváth László és a szakos műhelyek titkárai Régi és mai collegisták: oktatás, kutatás és diákélet az Eötvös Collegiumban CC
  Feldné Knapp Ilona - Jakus Enikő - Perge Gabriella - Taczman Andrea Cathedra Magistrorum: Tanárnak lenni CC
  Ritoók Zsigmond Régi collegisták: oktatás, kutatás és diákélet az Eötvös Collegiumban CC
  Kiss Jenő Régi-új collegisták: oktatás, kutatás és diákélet az Eötvös Collegiumban CC
  Markó Veronika Az Eötvös Könyvtár, a régi Collegium lelke K
  Károly Krisztina - Homonnay Zoltán Tanárból tudós - tudósból tanár: a tanárképzés lehetőségei az ELTE-n K
  Hudecz Ferenc Természettudósnak lenni K
  Horváth Zoltán Neumann János tehetséggondozó program az ELTE Informatikai Karán K
Angol Sántháné Gedeon Mária Angol nyelvi és módszertani foglalkozás CC
Angol Baqais Dávid Műfordítás/műferdítés C
Angol Pikli Natália Shakespeare a kora újkorban és a 21. században K
Angol Barabás Gergő Angol szófejtés és nyelvtörténeti érdekességek C
Angol Fejérvári Boldizsár Párhuzamok és hatások az angol és magyar költészetben - téma és forma CC
Biológia-kémia Illés Anett Az epigenetika szerepe az orvostudományban CC
Biológia-kémia Sályi Gergő Reakciók és katalizátoraik a szerves kémiában C
Biológia-kémia Samu Viktor Reakciókinetika alapjai C
Biológia-kémia Janosov Milán Komplex rendszerek: üldözés, menekülés, tudományos és művészeti karrier CC
Biológia-kémia Marosi Vanda Természetes és mesterséges vas-komplexek felvételi mechanizmusának vizsgálata a növényekben CC
Biológia-kémia Imrefi Ildikó Gomba-növény interakciók, avagy a mikorhizzák szerepe CC
Biológia-kémia Fülöp Máté Mit cipel a motorfehérje? - a dinein könnyű láncok működése C
Biológia-kémia műhelytagok Beszélgetés a műhelytagokkal az ELTE-n folyó kutatási lehetőségekről és külföldi ösztöndíjakon szerzett tapasztalataikról C
Földrajz Erdős Zoltán Egy csepp geodinamika CC
Földrajz Gyuris Ferenc A politika hatása a gazdaság földrajzára - Kínában CC
Földrajz Győri Róbert Földrajztudomány és politika - a tudomány társadalmi beágyazottsága CC
Földrajz Udvardi Beatrix Földcsuszamlások testközelből CC
Földrajz Tolnai Gábor Térképészet: a ferdíthető valóság CC
Francia műhelytagok Francia szakosként az egyetemen. Találkozás a Francia műhely hallgatóival C
Francia Kalmár Anikó A 17. század francia irodalma, részletek a kor drámairodalmából CC
Francia Szabics Imre Fordítási gyakorlat, részletek a Római Florence és más középkori regényekből CC
Francia Egedi-Kovács Emese Frank-görög kölcsönhatások, szövegek és íráshordozók CC
Francia Camille Neufville A Collegium francia lektorának gyakorlattal egybekötött előadása K
Informatika Istenes Zoltán Internet of Things K
Informatika Tóth Melinda Írjunk chatszervert egy óra alatt! CC
Informatika Zsakó László Izgalmas algoritmusok K
Informatika Kovács Péter Interpolációs módszerek és gyakorlati alkalmazásaik CC
Informatika Horváth Gábor Hogyan tanulnak a gépek? CC
Klasszika-filológia Mészáros Tamás - Juhász Erika Klasszika-filológia az Eötvös Collegiumban CC
Klasszika-filológia Mészáros Tamás Bevezetés az ókortudományba és a bizánci tanulmányokba (bizantinológia) CC
Klasszika-filológia Horváth László Az évszázad felfedezése: korábban ismeretlen szónoklatok Athénból CC
Klasszika-filológia műhelytagok Kutatómunka és tanulmányok a Bollók János műhelyben C
Klasszika-filológia többen Antiquitas - Byzantium - Renascentia: könyvbemutató, a Collegium klasszika-filológia kötetsorozata (I-XVIII) CC
Magyar nyelv és irodalom Róth Judit - Szemes Botond Irodalmi szeminárium C
Magyar nyelv és irodalom   Látogatás az MTA Magyar Nyelvtudományi Intézetébe K
Magyar nyelv és irodalom   Látogatás a Petőfi Irodalmi Múzeumba K
Magyar nyelv és irodalom Laczkó Krisztina - Ballagó Júlia Nyelvészeti szeminárium CC
Magyar nyelv és irodalom Markó Anita - Cser Nóra Látogatás a Magyar Narancs szerkesztőségébe K
Matematika Burcsi Péter Kísérleti matematika - hogyan tudjuk számítógéppel a matematikai kutatást segíteni? K
Matematika Török János Konfliktusok a Wikipédián: Mit kezd a fizikus az emberekkel? CC
Matematika Fonyó Dávid Nem ezt vártuk CC
Matematika Földvári Viktória Síkföldi történet CC
Matematika Bokányi Eszter A nyelv matematikai megszelídítése CC
Fizika Kapás Kornél Differenciálegyenletek a fizikában C
Fizika Török János Konfliktusok a Wikipédián: Mit kezd a fizikus az emberekkel? (matematikával közös)
Fizika Varga Dezső Válogatott fejezetek a részecskefizika témaköréből CC
Fizika Horicsányi Attila Fizikai módszerek a kollektív mozgás leírására C
Fizika Bokányi Eszter A nyelv matematikai megszelídítése (matematikával közös)
Német műhelytagok Einführung in die „Germanistische Seminaristik” C
Német Sára Balázs Wozu die (germanistische) Sprachwissenschaft? CC
Német műhelytagok Schrift und Schriftlichkeit im 15. Jahrhundert. Über das Texteditionsprojekt Opusculum tripartitum C
Német Sára Balázs Wozu die (germanistische) Sprachgeschichtsforschung? CC
Német Dávid Gábor Csaba Einflüsse der deutschen Musik auf den jungen Bartók K
Olasz műhelytagok Olasz nyelvi foglalkozás és találkozás az Olasz Műhely tagjaival C
Olasz Ludmann Ágnes Olasz kortárs irodalmi jelenségek CC
Olasz Sità, Michele Olasz filmművészeti ízelítő K
Olasz Ludmann Ágnes La canzone italiana - az olasz dal CC
Olasz Ludmann Ágnes Délről Északra - regionális-(gasztro)kulturális kalandozások Itáliában CC
Orientalisztika Bán Kornélia Élmények Mongóliából C
Orientalisztika Csordás Domonkos Bevezetés a tantrába C
Orientalisztika Szűcs Bernadett Sorsistennők és istenek az ókori Egyiptomban C
Orientalisztika Takó Ferenc A keleti bölcselet hagyománya C
Orientalisztika Mátyus Sándor Rövid séta az ELTE Bölcsészettudományi Kar campusán K
Skandinavisztika Csúr Gábor Betekintés a skandináv nyelvek és kultúrák világába C
Spanyol Faix Dóra Bevezetés Spanyolország és Latin-Amerika földrajzába és kultúrföldrajzába CC
Spanyol Bálint Zsuzsanna Latin-Amerika magyar szemmel, beszámoló Argentínáról CC
Spanyol Gaál Zoltán Kristóf Haladó spanyol nyelvgyakorlatok C
Spanyol Faix Dóra Spanyol filmek és szerepük a kultúra megismerésében CC
Spanyol Gaál Zoltán Kristóf Haladó spanyol nyelvgyakorlatok játékos formában C
Szlavisztika Engelné Nagy Éva - Nyéki Bence - Seres Ferenc Műhely bemutatása, találkozás a műhelytagokkal CC
Szlavisztika Nyéki Bence Látogatás az ELTE Szláv és balti filológiai tanszékén C
Szlavisztika Rálik Alexandra Orosz nyelvgyakorlat C
Szlavisztika Wintermans Monika Orosz filmnézés C
Szlavisztika Feró Zsófia - Hajós Eszter Szláv nyelvek bemutatkozása C
Társadalomtudomány Simon Alexandra Mivel foglalkozik egy elsőéves szociológus? C
Társadalomtudomány Ármás Julianna A „kubai nyitás” perspektívái C
Társadalomtudomány Tóth Ingrid Mivel foglalkozik egy humánökológus? C
Társadalomtudomány Dudlák Tamás Közel-Kelet aktuális kérdései C
Társadalomtudomány Nagy Luca Migránsok a GCC országaiban C
Társadalomtudomány Fazekas Gábor Fenntarthatóság és társadalom C
Társadalomtudomány Bauer Flóra Bevezetés a genderbe: Biológiai és társadalmi nem, identitás, orientáció és önkifejezés C
Társadalomtudomány Kökény Martina A közvetítő kisebbségek összefoglaló elmélete C
Társadalomtudomány Greczula Levente Recep Tayyip Erdogan C
Társadalomtudomány Toldi Viktória A goffmani én bemutatása a mindennapi életben C
Társadalomtudomány Dósa Hanna Politikai kultúra C
Társadalomtudomány Bartha Diána A xenofóbia jelensége szociálpszichológiai szempontból C
Történelem Körmendi Tamás - Erdős András Bemutatkozik az EC Történész műhelye CC
Történelem Czeti István Kalandozások az ókori római történelemben C
Történelem Ternovácz Bálint A középkori oklevelek és pecsétek mint a történeti kutatás forrásai C
Történelem Faragó Dávid Magyar nyelvű kéziratos levéltári források olvasása C
Történelem Erdős András - Ternovácz Bálint - Varga Virág Látogatás az ELTE BTK campusán, a Történeti Intézetben és a Szekfű Gyula Könyvtárban C
Történelem Ternovácz Adél Séta a pesti belváros régészeti emlékei között C
Történelem Pusztai Ferenc Református egyház a Felvidéken a századfordulón és a 20. század első felében: a nyitrai misszió példája C
Történelem Erdős András Kispest nagyközség tanácsdirektóriumának működése 1919-ben C
Történelem Taschek Zoltán Politikusportrék a két világháború közötti Magyarországról C
Történelem műhelytagok Beszélgetés a műhelytagokkal C

Résztvevők

Résztvevő Gimnázium (település) Szak
Bálint Valentina Lilla Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közg. Szakk. és Koll. (Békéscsaba) anglisztika / magyar
Bidló Balázs Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum ) (Sopron) informatika
Bodolai Előd István Földes Ferenc Gimnázium (Miskolc) matematika
Bóta Boglárka Dobó István Gimnázium (Eger) biológia
Bozsik Vivien Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium és Kollégium (Eger) földtudomány
Budvig Alexandra Táncsics Mihály Gimnázium (Kaposvár) informatika
Daróczi Jakab Fazekas Mihály Gimnázium (Debrecen) francia-magyar tanári
Fábián Erik Verseghy Ferenc Gimnázium (Szolnok) történelem
Fajtai András Táncsics Mihály Gimnázium (Kaposvár) informatika
Fischl László Petőfi Sándor Gimnázium (Aszód) (Evangélikus) matematika / fizika
Forgács Fanni Hajnalka Krúdy Gyula Két Tanítási Nyelvű Gimnázium (Győr) anglisztika
Gábor Zita Dobó István Gimnázium (Eger) biológia
Hentes Beatrix Zsófia Fazekas Mihály Gimnázium (Debrecen) romanisztika (spanyol)
Kormányos Hanna Rebeka Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium (Szeged) fizika / matematika
Kosztolányi Kata Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium (Szeged) matematika
Kovács Gellért Gábor Herman Ottó Gimnázium (Miskolc) biológia
Lakatos Zsófia Református Líceum (Gödöllő) germanisztika
Lencsés Ádám Földes Ferenc Gimnázium (Miskolc) programtervező informatikus
Lőcsei Virág Batthyány Kázmér Gimnázium (Szigetszentmiklós) magyar
Magyari Sándor István DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája (Debrecen) földrajz / földtudomány
Máj Péter Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja, Német-Magyar Tagozat (Baja) társadalomtudomány
Nagy Péter Fülöp Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium (Győr) szlavisztika (lengyel)
Nagy Viktória Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium (Szeged) matematika
Nagy Vilmos Fazekas Mihály Gimnázium (Debrecen) romanisztika (spanyol)
Nemes Ádám PTE Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Óvoda (Pécs) fizika / germanisztika
Paulik Sára Zsuzsanna Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium (Balatonalmádi) germanisztika, anglisztika
Pukánszky Péter Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja Gimnázium (Baja) fizika
Sarnyai Benedek Máté Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium (Szeged) szociológia / filmtudomány (irodalom érdeklődés)
Schefler Barna Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum (Szatmárnémeti) matematika / fizika
Simon Viktória NYME Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium (Szombathely) történelem-matematika tanári
Soós Veronika Kossuth Lajos Gimnázium (Cegléd) magyar
Surányi Anna Deák Ferenc Gimnázium, Közgazd. és Inf. Szakk. (Jászárokszállás) magyar
Sütöri Sára Kazinczy Ferenc Gimnázium (Győr) biológia-német tanári
Szalai Zsófia Vetési Albert Gimnázium (Veszprém) anglisztika
Szentirmai Anna Zrínyi Miklós Gimnázium (Zalaegerszeg) biológia
Tóth Miklós Földes Ferenc Gimnázium (Miskolc) fizika / matematika
Tóth Zita Aranka Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium (Balatonalmádi) keleti nyelvek és kultúrák (arab, török), romanisztika (spanyol)
Várkonyi Dorka Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium (Szeged) matematika
Vincze Zsuzsa Dorina Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium (Szeged) anglisztika
Woditsch Péter  Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum ) (Sopron) történelem (muzeológia)
Dióssy Anna Árpád Gimnázium (Bp.) (Óbuda) szabad bölcsészet
Horváth Réka Kölcsey Ferenc Gimnázium (Bp.) (VI. ker.) történelem
Keresztes Fanni Árpád Gimnázium (Bp.) (Óbuda) biológia
Tóth Lilla Árpád Gimnázium (Bp.) (Óbuda) társadalomtudomány

IV. Tehetségtábor

  • Dátum: 2016. január 25–29.

Program

Szekció Előadó Cím Kötődés
  Horváth László Ünnepélyes tábornyitó, igazgatói köszöntő CC
  Orosz Éva Tanulni és kutatni az ország első egyetemén, az ELTE-n K
  Borhy László Tanulni és kutatni az ország első karán, az ELTE BTK-n CC
  Horváth László et al. Régi és mai collegisták, oktatás, kutatás és diákélet az Eötvös Collegiumban CC
  Ritoók Zsigmond Régi és mai collegisták, oktatás, kutatás és diákélet az Eötvös Collegiumban CC
  Hudecz Ferenc Természettudósnak lenni K
  Károly Krisztina Tanárból tudós - tudósból tanár: a tanárképzés lehetőségei az ELTE-n K
  Keszthelyi Lajos Régi és mai collegisták, oktatás, kutatás és diákélet az Eötvös Collegiumban K
  Perge Gabriella - Taczman Andrea Cathedra Magistrorum - Tudós-tanár képzés az Eötvös Collegiumban C
  Kiss Jenő Régi és mai collegisták, oktatás, kutatás és diákélet az Eötvös Collegiumban CC
Angol Sántháné Gedeon Mária Angol nyelvi foglalkozás CC
Angol Fejérvári Boldizsár Zene és költészet: a nyelv ritmusa, a muzsika eszmeisége CC
Angol Kucsera Márton Nyelv és gondolat - nyelvészeti érdekességek CC
Angol Dezsényi Balázs Angolszász vitakultúra C
Angol Baqais Dávid Társadalmi nem és irodalom C
Biológia-kémia Illés Anett Egy neurodegeneratív betegség története - A Parkinson-kór CC
Biológia-kémia Székely Eszter Az anyagok szimulációja atomi szinten C
Biológia-kémia Szabó Lili A tumoros folyamatok biokémiája - A S100 fehérjék világa C
Biológia-kémia Imrefi Ildikó A gomba - növény kölcsönhatások CC
Biológia-kémia Samu Viktor A reakciókinatika alapjai C
Biológia-kémia Elekes Péter Mikropreparatív szerves kémia C
Biológia-kémia Sályi Gergő Reakciók és katalizátoraik a szerves kémiában C
Biológia-kémia Erdei Anna Az aeropónikus növénynevelés CC
Biológia-kémia   Beszélgetés a műhelytagokkal - lehetőségek az ELTE-n és az Eötvös Collegiumban C
Földrajz Lukács Tamás Geofizika a régészetben C
Földrajz Gyuris Ferenc A politika hatása a gazdaság földrajzára - Kínában CC
Földrajz Győri Róbert Földrajztudomány és politika - a tudomány társadalmi beágyazottsága CC
Földrajz Udvardi Beatrix Földcsuszamlások testközelből K
Földrajz Tolnai Gábor Térképészet: a ferdíthető valóság K
Francia   Francia szakosként az egyetemen. Találkozás a Francia műhely hallgatóival C
Francia Kalmár Anikó On-line szövegkiadás, francia szövegek gondozása K
Francia   Látogatás a Francia Tanszéken - könyvtár, stb. K
Francia Szabics Imre Fordítási gyakorlat, részletek a Római Florence és más középkori regényekből CC
Francia Egedi-Kovács Emese Frank-görög kölcsönhatások, szövegek és íráshordozók CC
Francia Ulrick Moreau a Collegium francia lektorának gyakorlattal egybekötött előadása K
Informatika Istenes Zoltán Internet of Things K
Informatika Vatai Emil Ismerkedés a SageMATH matematikai szoftverrel K
Informatika Zsakó László Ezek ám az algoritmusok! K
Informatika Kozsik Tamás Melyik a legszebb programozási nyelv? CC
Informatika Tóth Melinda Funkcionális programozás CC
Klasszika-filológia Mészáros Tamás - Juhász Erika Klasszika-filológia az Eötvös Collegiumban CC
Klasszika-filológia Mészáros Tamás Bevezetés az ókortudományba és a bizánci tanulmányokba (bizantinológia) CC
Klasszika-filológia Horváth László Az évszázad felfedezése: korábban ismeretlen szónoklatok Athénból CC
Klasszika-filológia   Kutatómunka és tanulmányok a Bollók János műhelyben C
Klasszika-filológia Mészáros Tamás Antiquitas - Byzantium - Renascentia: könyvbemutató, a Collegium klasszika-filológia kötetsorozata (I-XVIII) CC
Magyar nyelv és ir. Szemes Botond irodalmi szeminárium: kortárs irodalom C
Magyar nyelv és ir. Kugler Nóra - Laczkó Krisztina nyelvészeti szeminárium: Nyelvtan új alapokon CC
Magyar nyelv és ir.   Látogatás az OSZK-ban és a PIM-ben K
Magyar nyelv és ir. Ittzés Nóra Látogatás a Magyar Nyelvtudományi Intézetben (betekintés a nagyszótár munkálataiba, találkozás Ittzés Nóra főszerkesztővel) K
Magyar nyelv és ir. Róth Judit irodalmi szeminárium: Kosztolányi C
Matematika Burcsi Péter Dinamikai rendszerek és káosz CC
Matematika Vatai Emil Ismerkedés a SageMATH matematikai szoftverrel (informatikával közös)
Matematika Tóth László Matematikai problémamegoldás CC
Matematika Bokányi Eszter Társadalmi jelenségek vizsgálata szociális hálózatok adatelemzésével (fizikusokkal közös előadás) Utána közös beszélgetés a Matematika-fizika műhely hallgatóival CC
Matematika Kecskés Boglárka Kísérletek klasszikus mértanihely-szerkesztési módszerek alapján C
Fizika Varga Dezső Válogatott fejezetek a részecskefizika témaköréből CC
Fizika Dálya Gergely - Bécsy Bence Interferométerekkel a gravitációs hullámok nyomában C
Fizika Pintér Richárd Mi lenne, ha? - Fizikai gondolatkísérletek C
Fizika Bozóki Tamás Az ELTE Fizika szak bemutatása C
Fizika Bokányi Eszter Társadalmi jelenségek vizsgálata szociális hálózatok adatelemzésével”(matematikusokkal közös előadás) Utána közös beszélgetés a Matematika-fizika műhely hallgatóival CC
Fizika Kapás Kornél Differenciálegyenletek, és alkalmazásuk a fizikában C
Német B. Szabó Károly Die Groteske in der (deutschsprachigen) Literatur K
Német Sára Balázs Wozu die (germanistische) Sprachwissenschaft? CC
Német Sára Balázs Wozu die (germanistische) Sprachgeschichtsforschung? CC
Német Dávid Gábor Csaba Deutscher Barock in Musik und bildender Kunst K
Német (OT-Projektteilnehmer/innen des GS) Schrift und Schriftlichkeit im 15. Jahrhundert. Über das Texteditionsprojekt Opusculum tripartitum C
Olasz Ludmann Ágnes Olasz nyelvi foglalkozás és találkozás az Olasz Műhely tagjaival CC
Olasz Sità, Michele Olasz filmművészet K
Olasz Ludmann Ágnes Olasz kortárs irodalom CC
Olasz Ludmann Ágnes Az olasz dal a kezdetektől napjainkig CC
Olasz Ludmann Ágnes Északtól Délre - regionális kulturális különlegességek Itáliában CC
Orientalisztika Bán Kornélia Élményeim Mongóliából C
Orientalisztika Csordás Domonkos A bevezetés a tantrába C
Orientalisztika Szűcs Bernadett Sorsistennők és istenek az ókori Egyiptomban C
Orientalisztika Takó Ferenc A keleti bölcselet hagyománya C
Orientalisztika Mátyus Sándor Zárásképp rövid séta az ELTE Bölcsészettudományi Kar campusán C
Spanyol Klempáné Faix Dóra Bevezetés Spanyolország és Latin-Amerika kultúrföldrajzába és művelődéstörténetébe K
Spanyol (meghívott előadó) Latin-Amerika magyar szemmel K
Spanyol Gaál Zoltán Haladó spanyol nyelvgyakorlatok C
Spanyol Klempáné Faix Dóra Spanyol filmek és szerepük a kultúra megismerésében K
Spanyol Gaál Zoltán Haladó spanyol nyelvgyakorlatok C
Társadalomtud. Purczeld Eszter Mivel foglalkoznak a hallgatók a Társadalomtudományi Műhelyben? - Sokszínűség a Műhelyben. Engedékenységi politika a kartellekkel szemben C
Társadalomtud. Csimma Kornélia Észak-Korea kapcsolatai, emberi jogok C
Társadalomtud. Kökény Martina A humanitárius intervenció és az egyetemes joghatóság elvének kérdésköre K
Társadalomtud. Bartha Diána - Toldi Viktória Mivel foglalkozik egy elsőéves szociológus hallgató? K
Társadalomtud. Katona Sándor Pszichológia és közgazdaságtan határán, avagy miért akar az osztály fele külföldre menni egyetemre? C
Társadalomtud. Tóth Ingrid Telekgondok - avagy családon belüli konfliktuskezelés C
Társadalomtud. Rabi Nikoletta Interaktív megismerés: Mentortársas vagy Cigánylabirintus C
Társadalomtud. Katona Sándor Pszichológia és közgazdaságtan határán, avagy miért jobb a Tehetségtábor, mint témazáróra készülni? C
Társadalomtud. Németh Ferenc A Nyugat-Balkán napjainkban C
Történelem   Bemutatkozik az EC Történész műhelye C
Történelem Ternovácz Bálint Magyar egyházszervezet a középkorban CC
Történelem Kósa-Grimm Kristóf Politikusportrék a Horthy-korszak Magyarországáról C
Történelem Somogyi Dániel Az államszocialista rendszer kiépülése a kelet-német területeken C
Történelem   Látogatás az ELTE BTK campusán, a Történeti Intézetben és a Szekfű Gyula Könyvtárban K
Történelem Pusztai Ferenc Református egyház a Felvidéken a 20. század első felében: a nyitrai misszió példája C
Történelem Bodonyi Orsolya A holocaust Magyarországon C
Történelem Veres Kristóf Honfoglalás és a magyarság megtelepedése a Kárpát-medencében C

Résztvevők

Résztvevő Gimnázium (település) Szak
Ballagó Márton Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium (Eger) történelem, magyar, filozófia
Bencsik Bence Dániel Premontrei Szent Norbert Gimnázium (Gödöllő) földrajz
Bencze Balázs Dániel Táncsics Mihály Gimnázium (Kaposvár) angol
Benczédi Mózes Bence Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium (Budakeszi) földrajz
Bonifert Rita Ferences Gimnázium (Szentendre) szociológia
Buzás Boglárka Révai Miklós Gimnázium (Győr) magyar-ének osztatlan tanári
Czakó Ariel Madách Imre Gimnázium (Vác) biológia, történelem, régészet
Czigány Elliot Koch Valéria Iskolaközpont (Pécs) germanisztika
Donkó Anna Vak Bottyán Gimnázium (Paks) szabad bölcsész
Feró Dóra Zsófia Kölcsey Ferenc Gimnázium (Nyíregyháza) szlavisztika, japán, néderlandisztika, skandinavisztika
Herczog Anna Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola (Székesfehérvár) biológia, kémia
Horváth András János Ady Endre Gimnázium (Nagyatád) matematika
Horváth Krisztián Kanizsai Dorottya Gimnázium (Szombathely) földtudomány, földrajz
Horváth Mirtill Berzsenyi Dániel Gimnázium (Celldömölk) történelem
Jákó Fanni Táncsics Mihály Gimnázium (Kaposvár) matematika
Juhász Dániel Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium (Szeged) fizika, informatika
Kapusi Bence Comenius Két Tanítási Nyelvű Iskola (Székesfehérvár) angol, magyar
Kaszab Judit Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium (Eger) nemzetközi tanumányok
Kató Áron Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola (Székesfehérvár) germanisztika
Kósa Bendegúz Lovassy László Gimnázium (Veszprém) matematika
Kovács-Deák Dániel Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium (Szeged) fizika
Körtefái Dóra Bocskai István Gimnázium (Hajdúböszörmény) fizika
Kulcsár Rebeka Révai Miklós Gimnázium (Győr) társadalmi tanulmányok
Lőrincz Péter Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnáziuma (Szeged) angol
Maronics Lilla Leőwey Klára Gimnázium (Pécs) szabad bölcsész, magyar
Marsi Attila Batthyány Kázmér Gimnázium (Szigetszentmiklós) történelem, régész
Nagy Luca Sára Lovassy László Gimnázium (Veszprém) alkalmazott közgazdaságtan
Nagy Nikolett Vajda János Gimnázium (Keszthely) orosz, történelem
Poller András Leőwey Klára Gimnázium (Pécs) matematika, informatika
Schulcz Ferenc Zrínyi Miklós Gimnázium (Zalaegerszeg) informatika
Sipos Bence Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium (Szeged) fizika
Somlyai Anna Református Gimnázium (Tata) földtudomány
Szabó Adrienn Kossuth Lajos Gimnázium (Cegléd) magyar, történelem
Szabó Eszter Krúdy Gyula Gimnázium (Nyíregyháza) matematika
Szenyéri Viktória Illyés Gyula Gimnázium (Dombóvár) nemzetközi tanulmányok, történelem
Tamás Bálint Lovassy László Gimnázium (Veszprém) biológia
Torma Máté Ferences Gimnázium (Szentendre) klasszika-filológia
Tóth Regina Krisztina Berzsenyi Dániel Gimnázium (Celldömölk) magyar
Vajta Krisztina Leőwey Klára Gimnázium (Pécs) biológia / nemzetközi tanulmányok - DE Társadalomtudományi csoportban szeretne lenni
Van Waarden Franciska Tinódi Gimnázium (Sárvár ) germanisztika, skandinavisztika
Varga Stefánia Zrínyi Miklós Gimnázium (Zalaegerszeg) földtudomány, földrajz
Frajna Mirella Árpád Gimnázium (Bp.) magyar-német osztatlan tanári
Sütheő Dániel Fazekas Mihály Gimnázium (Bp.) alkalmazott közgazdaságtan

III. Tehetségtábor

  • Dátum: 2015. január 19–24.

Program

Szekció Előadó Cím Kötődés
  Horváth László Köszöntő CC
  Orosz Éva Tanulni és kutatni az ország első egyetemén, az ELTE-n: K
  Dezső Tamás Tanulni és kutatni az ország első egyetemén, az ELTE-n: K
  Horváth László - Ádám Zsófia Régi és mai collegisták, oktatás, kutatás és diákélet az Eötvös Collegiumban CC
  Ritoók Zsigmond Régi és mai collegisták, oktatás, kutatás és diákélet az Eötvös Collegiumban: CC
  Feld-Knapp Ilona - Iványi Rudolf - Jakus Enikő - Perge Gabriella Tanárnak lenni CC
  Keszthelyi Lajos Régi és mai collegisták, oktatás, kutatás és diákélet az Eötvös Collegiumban K
  Hudecz Ferenc Természettudósnak lenni K
  Antoni Györgyi „Az innovatív ELTE”, a találmányok ösztönzése K
  Kiss Jenő Régi és mai collegisták, oktatás, kutatás és diákélet az Eötvös Collegiumban CC
Angol Sántháné Gedeon Mária Angol nyelvi foglalkozás CC
Angol Kucsera Márton Nyelvi érdekességek, nyelvészeti bevezető CC
Angol Fejérvári Boldizsár Romantika az angol költészetben CC
Angol Kassai Gyöngyi Zenei és mitológiai kalandozások a Restauráció Angliájában (Purcell: Dido és Aeneas című operája alapján) C
Angol Mikó Kata Lelkesítő gyakorlatok C
Biológia-kémia Hudecz Ferenc Miért érdekes a kémia? K
Biológia-kémia Erdei Anna Növény-szervezettani gyakorlat C
Biológia-kémia Illés Anett Molekuláris genetika, avagy a 21. század új orvosi diagnosztikai lehetőségei C
Biológia-kémia Koczor Bálint Az NMR spektroszkópia alkalmazási területei C
Biológia-kémia Janosov Milán A modern bioérzékelés alapjai és alkalmazásai; Csoportos viselkedés prédapredátor rendszerekben C
Földrajz Gyimesi Zoltán Az európai gyarmatosítás és a modern tudomány tudásföldrajzai CC
Földrajz Tolnai Gábor Térképészet: a ferdíthető valóság K
Földrajz Lukács Tamás Geofizikai mérések és kőzetfizika C
Földrajz Győri Róbert Földrajztudomány és politika - a tudomány társadalmi beágyazottsága CC
Földrajz Sági Tamás Sorsfordító vulkánkitörések CC
Francia Kalmár Anikó Francia szakosként az egyetemen CC
Francia Bárdosi Vilmos Astérix nyelvétől a mai külvárosi argóig: a francia nyelv története dióhéjban K
Francia Szabó Dávid L'argot dans la gastronomie K
Francia Szabics Imre Fordítási gyakorlatok, részletek Marcel Aymé novelláiból CC
Informatika Giachetta, Roberto Alkalmazások fejlesztése Windows 8 platformon K
Informatika Kitlei Róbert Assembly-programozás K
Informatika Csörnyei Zoltán A lambda-kalkulus CC
Informatika Lócsi Levente Komplex függvények színes ábrázolása CC
Informatika Tóth Melinda Funkcionális programnyelvek CC
Klasszika-filológia Mészáros Tamás - Juhász Erika Klasszika-filológia az Eötvös Collegiumban CC
Klasszika-filológia Mészáros Tamás - Juhász Erika Bevezetés az ókortudományba CC
Klasszika-filológia Mészáros Tamás - Juhász Erika Bizánc CC
Klasszika-filológia Mészáros Tamás - Juhász Erika Kutató- és szakmai munka a Bollók János műhelyben CC
Klasszika-filológia Ritoók Zsigmond - Nagyillés János etc. Antiquitas - Byzantium - Renascentia: könyvbemutatók CC
Magyar nyelv és ir. Muntag Vince irodalmi műhelymunka C
Magyar nyelv és ir. Laczkó Krisztina nyelvészeti szeminárium CC
Magyar nyelv és ir. Róth Judit irodalmi műhelymunka C
Magyar nyelv és ir. Fazekas Boglárka - Kovács Györgyi könytárlátogatás az OSZK-ban C
Matematika-fizika Lócsi Levente Komplex függvények színes ábrázolása CC
Matematika-fizika Burcsi Péter Dinamikai rendszerek CC
Matematika-fizika Burcsi Péter Számrendszerek és általánosításaik CC
Matematika-fizika Varga Dezső A Higgs-részecske jelentősége és felfedezésének körülményei CC
Matematika-fizika Burcsi Péter Valószínűség-számítás a problémamegoldásban CC
Német B. Szabó Károly Die Groteske in der (deutschsprachigen) Literatur K
Német Sára Balázs Wozu die (germanistische) Sprachwissenschaft? CC
Német Sára Balázs Wozu die (deutsche) Sprachgeschichtsforschung? CC
Német Muka Viktória Kostprobe aus dem Texteditionsprojekt Opusculum tripartitum C
Olasz Ludmann Ágnes Bevezetés Olaszország kultúrföldrajzába CC
Olasz Sità, Michele Olasz filmművészeti áttekintés K
Olasz Ludmann Ágnes Az olasz nyelv és a dialektusok CC
Olasz Ludmann Ágnes Az olasz dal 120 éve CC
Olasz Ludmann Ágnes Olasz kortárs irodalom és műfordítás CC
Orientalisztika Pintér Anna Képek a Keletről I. Mezopotámiai istenek rokoni szálai C
Orientalisztika Dudlák Tamás Képek a Keletről II. Aktuális kérdések a közeli Keleten C
Orientalisztika Takó Ferenc Képek a Keletről III. Maruyama Masao - eszmetörténet és politika C
Orientalisztika Sitkei Dóra Hagyományos koreai kultúra (hagyományos lakóházak, öltözködés, ételek, ünnepek) C
Spanyol Klempáné Faix Dóra Spanyolország és Latin-Amerika kultúrföldrajza CC
Spanyol Gaál Zoltán Spanyol szaknyelv a 21. században C
Spanyol Klempáné Faix Dóra Spanyolország és Latin-Amerika művelődéstörténete CC
Spanyol Klempáné Faix Dóra Spanyol irodalom és kultúra CC
Társadalomtud. Horváth Ágoston Területi egyenlőtlenségek és tao-támogatások C
Társadalomtud. Rabi Nikoletta Előítéletek és dilemmák C
Társadalomtud. Tóth Rita Az egészség-gazdaságtan bemutatása, jelentősége és szerepe Magyarországon C
Társadalomtud. Szurovecz Illés Új típusú újságírás a magyar online sajtóban C
Társadalomtud. Bauer Flóra Biztonságmegközelítések C
Társadalomtud. Németh Ferenc Az orosz-ukrán konfliktus geopolitikai megközelítése C
Társadalomtud. Dudlák Tamás Aktuális kérdések a Közel-Keleten C
Társadalomtud. Purczeld Eszter A kartellezés társadalmi hátrányai - az Apple és öt kiadó e-book kartelljének botránya C
Társadalomtud. Katona Sándor Érettségizettek körében megfigyelhető migráció C
Történelem Körmendi Tamás Mi történt a múltban? A történeti események részleteinek feltárása a Gertrúd királyné elleni merénylet példáján CC
Történelem Körmendi Tamás Honnan ismerjük a múltat? Török kori magyar nyelvű kéziratolvasás és szövegelemzés. CC
Történelem Erdősi Péter Mivé lesz a múlt? Kulturális örökség és kulturális emlékezet napjainkban CC
Történelem Veres Kristóf A magyarság életmódjának és hatalmi szervezetének változásai a honfoglalás korában C
Történelem Ternovácz Bálint A Magyar Királyság balkáni expanziós politikája a 13. században C

Résztvevők

Résztvevő Gimnázium (település) Szak
Bertók Fruzsina Zrínyi Mikós Gimnázium (Zalaegerszeg) angol-német tanári
Boznánszky Anna Berzsenyi Dániel Gimnázium (Celldömölk) anglisztika / pszichológia
Csete Soma Janus Pannonius Gimnázium (Pécs) magyar
Gula Miklós Ciszterci Szent István Gimnázium (Székesfehérvár) fizika
Halasi Vivien Földes Ferenc Gimnázium (Miskolc) magyar
Hegyi Anna Szent László Általános Művelődési Központ (Baja) fizika-német tanári
Hoffer Ádám Ciszterci Szent István Gimnázium (Székesfehérvár) matematika
Horváth Eszter Berzsenyi Dániel Gimnázium (Celldömölk) anglisztika
Ipsics Áron Berzsenyi Dániel Gimnázium (Celldömölk) magyar-történelem tanári
Kátay Tamás Fazekas Mihály Gimnázium (Debrecen) matematika
Kovács Janka Krisztina Perczel Mór Gimnázium (Siófok) matematika (?)
Kukor Dániel NYME Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium (Szombathely) biológia
Kutasi Dániel Széchenyi István Gimnázium (Sopron) történelem, földrajz
Lenár Vilmos György Eötvös József Gimnázium (Tiszaújváros) történelem
Makacsek Gábor József Bárdos László Gimnázium (Tatabánya) nemzetközi kommunikáció
Mátyus Sándor Ady Endre Gimnázium (Debrecen) angol / francia / pszichológia
Papp Bernadett NYME Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium (Szombathely) anglisztika
Rába István Vajda Péter Evangélikus Gimnázium (Szarvas) földrajz
Rapcsák Balázs Bibó István Gimnázium (Kiskunhalas) anglisztika
Szabados Laura Janus Pannonius Gimnázium (Pécs) francia / francia-angol tanári
Szász Dorottya Janus Pannonius Gimnázium (Pécs) magyar/francia
Szilvási Dóra Táncsics Mihály Gimnázium (Kaposvár) matematika-kémia tanár
Derhán Kamilla II. Rákóczi Ferenc Gimnázium (Bp.) klasszika-filológia, magyar
Kincses Tamara ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium (Bp.) nemzetközi tanulmányok, ókori nyelvek és kultúrák
Klemm Jakab Deák Téri Evangélikus Gimnázium (Bp.) történelem
Lajer Panna Németh László Gimnázium (Bp.) biológia
Nagy Dániel Árpád Gimnázium (Bp.) biológia
Partics Tamás Jedlik Ányos Gimnázium (Bp.) kémia
Szlávik Márton Jedlik Ányos Gimnázium (Bp.) kémia
Ungi Balázs Jedlik Ányos Gimnázium (Bp.) kémia

II. Tehetségtábor

  • Dátum: 2014. január 20–25.

Program

Szekció Előadó Cím Kötődés
  Horváth László Ünnepélyes tábornyitó, igazgatói köszöntő CC
  Borsodi Csaba Tanulni és kutatni az ország első egyetemén, az ELTE-n K
  Dezső Tamás Tanulni és kutatni az ország első egyetemén, az ELTE-n K
  Horváth László - Róth Judit Régi és mai collegisták, oktatás, kutatás és diákélet az Eötvös Collegiumban CC
  Ritoók Zsigmond Régi collégisták, kutatás és diákélet az Eötvös Collegiumban CC
  Feld-Knapp Ilona - Iványi Rudolf - Jakus Enikő - Perge Gabriella Tanárnak lenni CC
  Keszthelyi Lajos Régi és mai collegisták, oktatás, kutatás és diákélet az Eötvös Collegiumban K
  Perge Gabriella Tanárnak lenni K
  Antoni Györgyi "Az innovatív ELTE", a találmányok ösztönzése K
  Kiss Jenő Régi collegisták, kutatás és diákélet az Eötvös Collegiumban CC
Angol Sántháné Gedeon Mária Angol nyelvi foglalkozás CC
Angol Fejérvári Boldizsár Zene és gondolat az angol költészetben CC
Angol Kucsera Márton Könnyű-e az angol? Angol nyelvészeti érdekességek, specialitások CC
Angol Gyuris Kata 20. századi angol nyelvű próza C
Angol Fejérvári Boldizsár A versfordítás lehetetlensége: újkori angol példák CC
Biológia-kémia Hánh István Barangolás a növények világában K
Biológia-kémia Kis Viktor Barangolás az anatómia világában K
Biológia-kémia Rovó Petra Legkisebbektől a legnagyobbakig, avagy „Minifehérjéktől az óriás fehérjekomplexekig” CC
Biológia-kémia Novák Zoltán Napjaink szerves kémiai kutatásai az ELTE-n és a nagyvilágban K
Földrajz Czirfusz Márton Gazdaságföldrajz és a globális értékláncok CC
Földrajz Gyimesi Zoltán Az európai gyarmatosítás és a modern tudomány tudásföldrajzai CC
Földrajz Kovács István János Utazás a Föld középpontjába K
Földrajz Győri Róbert Földrajztudomány és politika - a tudomány társadalmi beágyazottsága CC
Földrajz Bottyán Emese Mindennapjaink a környezeti stabilizotópok tükrében CC
Francia Kalmár Anikó Francia szakosként az egyetemen; Franciaország a költők szemével CC
Francia Szabics Imre Fordítás franciáról magyarra, részletek Marcel Aymé novelláiból CC
Francia Belenfant, Pierre Regionális nyelvek és nyelvjárások Franciaországban K
Francia Vargyas Brigitta 2013 legfontosabb franciaországi eseményei CC
Informatika Giachetta, Roberto Alkalmazások fejlesztése Windows 8 platformon K
Informatika Lócsi Levente Komplex függvények színes ábrázolása CC
Informatika Giachetta, Roberto Grafikus felületek programozása K
Informatika Tóth Melinda Funkcionális programnyelvek CC
Informatika Kitlei Róbert Assembly programozás K
Informatika Csörnyei Zoltán A lambda-kalkulus CC
Klasszika-filológia Mészáros Tamás Klasszika-filológia az Eötvös Collegiumban CC
Klasszika-filológia Mészáros Tamás Bevezetés az ókortudományba CC
Klasszika-filológia Horváth László Görög és római irodalmi arcképcsarnok CC
Klasszika-filológia Juhász Erika Bizánc CC
Magyar nyelv és ir. Laczkó Krisztina - Tátrai Szilárd Új közelítések a nyelvhez CC
Magyar nyelv és ir. Bucsics Katalin Műelemző szeminárium C
Magyar nyelv és ir. Melchardt Gergő - Róth Judit - Szemes Botond Műhelymunka, XX. századi irodalom C
Matematika-fizika Burcsi Péter Dinamikai rendszerek CC
Matematika-fizika Burcsi Péter Számrendszerek és általánosításaik CC
Matematika-fizika Burcsi Péter Feladatmegoldás CC
Német B. Szabó Károly Die Groteske in der (deutschsprachigen) Literatur K
Német Sára Balázs Wozu die (germanistische) Sprachwissenschaft? CC
Német Sára Balázs Wozu die (deutsche) Sprachgeschichtsforschung? CC
Német Varga Zoltán - Muka Viktória Kostprobe aus dem Texteditionsprojekt Opusculum tripartitum C
Olasz Ludmann Ágnes Bevezetés Olaszország kultúrföldrajzába CC
Olasz Ludmann Ágnes Az olasz dal 120 éve CC
Olasz Ludmann Ágnes Olasz kortárs irodalom CC
Olasz Sità, Michele Olasz filmművészeti áttekintés K
Olasz Ludmann Ágnes Az olasz nyelv és a dialektusok CC
Spanyol Klempáné Faix Dóra Spanyolország és Latin-Amerika kultúrföldrajza CC
Spanyol Gaál Zoltán Spanyol szaknyelv a 21. században C
Spanyol Klempáné Faix Dóra Spanyolország és Latin-Amerika művelődéstörténete CC
Spanyol Gaál Zoltán Spanyol szaknyelv a 21. században C
Spanyol Klempáné Faix Dóra Spanyol irodalom és kultúra CC
Történelem Körmendi Tamás Miből lesz a történelem? A történeti rekonstrukció és forrásai CC
Történelem Ternovácz Bálint Az ELTE BTK Történeti Intézete és Szekfű Gyula Könyvtára C
Történelem Körmendi Tamás A történeti segédtudományok szerepe a történetírásban CC
Történelem Szász Lajos Keresztény felekezetek egymással való kapcsolata a 16. század közepétől a 20. század első feléig CC
Történelem Erdősi Péter A kulturális örökség és kulturális emlékezet CC

Résztvevők

Résztvevő Gimnázium (település) Szak
Bakos Bence Gellért Zrínyi Miklós Gimnázium (Zalaegerszeg) földrajz
Barabás Gergő Batthyány Gimnázium (Nagykanizsa) kémia
Bodonyi Orsolya Verseghy Ferenc Gimnázium (Szolnok) történelem
Borsos Eszter Berze Nagy János Gimnázium (Gyöngyös) kémia
Brassnyó Levente Bonyhád földrajz
Buczkó Botond Eötvös József Gimnázium (Tiszaújváros) biológia, kémia
Cser Nóra Verseghy Ferenc Gimnázium (Szolnok) magyar
Csikós Lujza Klára Leőwey Klára Gimnázium (Pécs) magyar irodalom
Csiszár Orsolya Leőwey Klára Gimnázium (Pécs) magyar
Csizmadia Kinga Madách Imre Gimnázium (Vác) francia
Eszes Tibor Perczel Mór Gimnázium (Siófok) matematika, fizika
Fábián Márk Széchenyi István Gimnázium (Sopron) biológia, kémia
Fónagy-Sütő Zoltán Eötvös József Gimnázium (Tiszaújváros) biológia
Gelencsér Orsolya Lovassy László Gimnázium (Veszprém) földrajz
Hamrák János Táncsics Mihály Gimnázium (Kaposvár) informatika
Horicsányi Attila Dobó István Gimnázium (Eger) fizika
Horváth Janka Júlia Ciszterci Szent István Gimnázium (Székesfehérvár) klasszika-filológia
Kasuba Ágnes Rebeka Fazekas Mihály Gimnázium (Debrecen) magyar-angol
Kasza Krisztina Perczel Mór Gimnázium (Siófok) angol-magyar
Kiss Balázs Petőfi Sándor Gimnázium (Aszód) francia-történelem
Kiss Tibor Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közg. Szakk. (Békéscsaba) matematika
Kővári Szonja Leőwey Klára Gimnázium (Pécs) történelem
Mikecz Márk Fazekas Mihály Gimnázium (Debrecen) matematika
Misinszki Anna Petőfi Sándor Gimnázium (Aszód) francia
Mónok Eszter Zrínyi Miklós Gimnázium (Zalaegerszeg) német
Nagy Vendel Fazekas Mihály Gimnázium (Debrecen) informatika
Nagy Vivien Dóra Leőwey Klára Gimnázium (Pécs) pszichológia
Németh Péter Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középisk. (Győr) fizika
Palkó András SZOI Vörösmarty Mihály Gimnázium (Szentgotthárd) fizika, matematika
Pintér Rihárd Premontrei Szent Norbert Gimnázium (Gödöllő) matematika-fizika tanár
Reitz Angéla, Pécs Leőwey Klára Gimnázium (Pécs) biológia
Sándor Attila Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon (Miskolc) informatika
Schnieder Dorottya Batthyány Gimnázium (Nagykanizsa) kémia
Seres Vanda Fazekas Mihály Gimnázium (Debrecen) spanyol
Szemesi Péter Perczel Mór Gimnázium (Siófok) kémia
Szrogh Bence Eötvös József Gimnázium (Tata) angol
Ternovácz Adél Svetozar Marković Gimnázium (Újvidék) régészet
Tóth Zsuzsa Veronika Lovassy László Gimnázium (Veszprém) spanyol-matematika
Tőkés Anna Fazekas Mihály Gimnázium (Debrecen) informatika
Török Tímea Premontrei Szent Norbert Gimnázium (Gödöllő) fizika
Ulveczki Mihály Fazekas Mihály Gimnázium (Debrecen) informatika
Varga Dániel Fazekas Mihály Gimnázium (Debrecen) fizika
Verebélyi-Vajda Éva Perczel Mór Gimnázium (Siófok) német
Wilhelm Anna III. Béla Gimnázium (Baja) német
Csontos Bence Tamási Áron Ált. Isk. és Két Tannyelvű Nemzetiségi Gimnázium (Bp.) német
Horváth Zsófia Kőbányai Szent László Gimnázium (Bp.) történelem
Mikesy Veronika Deák Téri Evangélikus Gimnázium (Bp.) angol, magyar
Szebik Huba Deák Téri Evangélikus Gimnázium (Bp.) biológia
Vágó Fruzsina ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium (Bp.) klasszika-filológia
Vitályos Réka Tamási Áron Ált. Isk. és Két Tannyelvű Nemzetiségi Gimnázium (Bp.) német

I. Tehetségtábor

  • Dátum: 2013. január 21–25.

Program

Szekció Előadó Cím Kötődés
  Horváth László Ünnepélyes tábornyitó, igazgatói köszöntő CC
  Sztrés Erzsébet - Dóka Dezső Kálmán A tehetségek ösztönzése. Tapasztalatok és javaslatok K
  Borsodi Csaba Tanulni és kutatni az ország első egyetemén, az ELTE-n K
  Zsigri Ferenc - Zoltán Márta - Kerner Anna - Bartha Gabriella A tehetségek ösztönzése. Tapasztalatok és javaslatok K
  Horváth László Régi és mai collegisták, oktatás, kutatás és diákélet az Eötvös Collegiumban CC
  Ruzsinszkiné Lukácsy Margit - Bán Sándor A tehetségek ösztönzése. Tapasztalatok és javaslatok K
  Ritoók Zsigmond Régi collégisták, kutatás és diákélet az Eötvös Collegiumban CC
  Havas László Tehetség a tudományban és a közéletben - Brusznyai Árpád, a tudós tanár mindmáig élő áldozata CC
  Feld-Knapp Ilona - Iványi Rudolf - Jakus Enikő - Perge Gabriella Tanárnak lenni CC
  Perge Gabriella Tanárnak lenni K
  Antoni Györgyi "Az innovatív ELTE", a találmányok ösztönzése K
  Kiss Jenő Régi collégisták, kutatás és diákélet az Eötvös Collegiumban CC
Cathedra Magistr. Perge Gabriella Tanítás és tanulás Magyarországon K
Cathedra Magistr. Perge Gabriella A tanári pálya és tanári feladatkörök K
Cathedra Magistr. Perge Gabriella Tudományok a tanítás és a tanulás szolgálatában K
Cathedra Magistr. Feld-Knapp Ilona A tudós tanár CC
Cathedra Magistr. Feld-Knapp Ilona A tanári tudás és tanári gondolkodásmód CC
Angol Sántháné Gedeon Mária Angol nyelvi foglalkozás CC
Angol Fejérvári Boldizsár A 18-19. századi angol költészet magyar fordításban CC
Angol Kucsera Márton Nyelvi érdekességek, nyelvészeti bevezető C
Angol Gyuris Kata Kortárs brit próza C
Angol Sándor Júlia Interaktív brit és amerikai színháztörténeti áttekintés C
Biológia-kémia Kóczán György Miért érdekes a kémia? K
Biológia-kémia Vellainé Takács Krisztina Genetika az orvostudományban K
Biológia-kémia Jalsovszky István Szerves kémia K
Biológia-kémia Korcsmáros Tamás Hálózatok a biológiában K
Földrajz Tolnai Gábor Térképészet: a ferdíthető valóság CC
Földrajz Czirfusz Márton Gazdaságföldrajz és a globális értékláncok CC
Földrajz Győri Róbert Földrajztudomány és politika - a tudomány társadalmi beágyazottsága CC
Földrajz Farkas György Hogy kell átmenni a Hídon - nemzetiségi hovatartozás és választói magatartás politikai földrajza Szlovákiában K
Földrajz Szentpáli Áron Etnikai "térfoglalás", statisztika és ami mögötte van - az erdélyi Kalotaszeg példája K
Francia Vargyas Brigitta Országismereti szeminárium CC
Francia Szabics Imre Fordítás franciáról magyarra, részletek Marcel Aymé novelláiból CC
Francia Arató Anna Nyelvgyakorlat C
Francia Vargyas Brigitta A "francia szellem" - az irodalom és a képzőművészet tükrében CC
Francia Peyrical, Aurélia 2012 legfontosabb eseményei, francia szemszögből K
Informatika Lócsi Levente Komplex függvények színes ábrázolása CC
Informatika Giachetta, Roberto Grafikus felületek programozása K
Informatika Tóth Melinda Funkcionális programnyelvek CC
Informatika Kitlei Róbert Assembly programozás K
Informatika Csörnyei Zoltán A lambda-kalkulus CC
Klasszika-filológia Mészáros Tamás Klasszika-filológia az Eötvös Collegiumban CC
Klasszika-filológia Mészáros Tamás Bevezetés az ókortudományba CC
Klasszika-filológia Horváth László Görög és római irodalmi arcképcsarnok CC
Klasszika-filológia Juhász Erika Bizánc CC
Klasszika-filológia Juhász Erika Játszunk Hellast! CC
Magyar nyelv és ir. Laczkó Krisztina - Tátrai Szilárd - Petykó Márton Új közelítések a nyelvhez CC
Magyar nyelv és ir. Lengyel Imre Zsolt Móricz Zsigmond: A fecskék fészket raknak CC
Magyar nyelv és ir. Gyöngyösi Megyer - Inzsöl Kata Beszélgetés az irodalom és a társadalom viszonyáról C
Matematika-fizika Lócsi Levente Komplex függvények színes ábrázolása CC
Matematika-fizika Burcsi Péter Dinamikai rendszerek CC
Matematika-fizika Burcsi Péter Számrendszerek és általánosításaik CC
Matematika-fizika Varga Dezső A Higgs-részecske jelentősége és felfedezésének körülményei CC
Matematika-fizika Burcsi Péter Valószínűség-számítás a problémamegoldásban CC
Német Czeglédy Anita Wozu die (germanistische) Literaturwissenschaft? CC
Német Sára Balázs Wozu die (germanistische) Sprachwissenschaft? CC
Német Sára Balázs Wozu die (deutsche) Sprachgeschichtsforschung? CC
Német Sára Balázs Forschungsprojekte im Germanistischen Seminar CC
Német Dávid Gábor Csaba Deutsche Musik - gibt's die? K
Olasz Ludmann Ágnes Szakfordítás és műfordítás CC
Olasz Falvay Dávid Olasz-magyar kapcsolatok a középkorban CC
Olasz Sità, Michele Az olasz kultúra a filmművészeten keresztül K
Olasz Ludmann Ágnes A maffia a modern olasz prózában CC
Olasz Ludmann Ágnes Az olasz dialektusok helyzete, szerepe, fontossága CC
Orosz Boros Lili - Kondor-Szilágyi Mária Szláv irodalom és vizualitás CC
Orosz Selmeczi János Műfajok orosz irodalmi tanulságai: miben hasonlít a vicc, a detektívregény és a fantasztikus történet? K
Orosz Piller Mónika Szatirikus gondolkodás szláv irodalmi kontextusban K
Orosz Kocsis Géza Irodalom, zene, színpad - a Jevgenyij Anyegin átváltozásai CC
Orosz Simándi Csaba Mitikus szörnyek a kortárs orosz prózában, Pelevin regénypoétikája K
Spanyol Klempáné Faix Dóra Spanyolország és Latin-Amerika kultúrföldrajza CC
Spanyol Klempáné Faix Dóra Spanyolország és Latin-Amerika művelődéstörténete CC
Spanyol Bubnó Hedvig A spanyol történelem fordulópontjai CC
Spanyol Klempáné Faix Dóra A kortárs spanyol társadalom tipikus jelenségei CC
Spanyol Klempáné Faix Dóra Irodalmi szövegolvasás CC
Történelem Farkas Zoltán Mi a forráskritika? / Mi a történelem? CC
Történelem Bojtos Anita A kora újkori Magyarország történetének főbb kérdései C
Történelem Szász Lajos Keresztény felekezetek egymással való kapcsolata a 16. század közepétől a 20. század első feléig C
Történelem Nagy János Az irodalom- és történettudomány határán. 18-19. századi országgyűlési gúnyversek értelmezése C

Résztvevők

Résztvevő Gimnázium (település) Szak
Bátyai Attila Bolyai János Gimnázium (Kecskemét) spanyol
Bauer Flóra Leőwey Klára Gimnázium (Pécs) magyar
Benkő Péter Földes Ferenc Gimnázium (Miskolc) biológia
Bereczki Hanna Petőfi Sándor Gimnázium (Aszód) francia
Császár Kristóf Lovassy László Gimnázium (Veszprém) informatika
Csiszár Áron Lovassy László Gimnázium (Veszprém) informatika
Fischl Ágnes Eötvös József Gimnázium (Tata) magyar
Flach Richárd Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma (Pécs) biológia
Gasparin Fruzsina Mikszáth Kálmán Gimnázium (Pásztó) francia
Gecse Kinga Mikszáth Kálmán Gimnázium (Pásztó) francia
Gerencsér Anna Ferences Gimnáium (Szentendre) latin
Hambuch Mátyás Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma (Pécs) történelem
Heilig Benedek Lovassy László Gimnázium (Veszprém) informatika
Kovács Máté Lovassy László Gimnázium (Veszprém) informatika
Kőszegi Dávid Fazekas Mihály Gimnázium (Debrecen) spanyol
Lénárt Levente Petőfi Sándor Gimnázium (Aszód) francia
Magyarlaki Anna Laura Leőwey Klára Gimnázium (Pécs) történelem
Osvald Roland Batsányi János Gimnázium (Tapolca) magyar
Palya Dóra Karacs Ferenc Gimnázium (Püspökladány) kémia
Péterffy Gábor Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma (Pécs) fizika
Petrás Boglárka Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium (Esztergom) francia
Putterer Elisabeth III. Béla Gimnázium (Baja) német
Rudolf Veronika Dobó Katalin Gimnázium (Esztergom) történelem
Ruszkai Fruzsina Kodály Zoltán Gimnázium (Pécs) spanyol
Sipos Szabolcs Janus Pannonius Gimnázium (Pécs) matematika-fizika
Szoboszlay Lilla Lili Tóth Árpád Gimnázium (Debrecen) spanyol
Takács Martin Verseghy Ferenc Gimnázium (Szolnok) történelem
Tállai Márk Révai Miklós Gimnázium (Győr) angol
Tóth Dorina Mikszáth Kálmán Gimnázium (Pásztó) francia
Tulok Fanny Fruzsina Batsányi János Gimnázium (Tapolca) magyar
Turcsik Bíborka III. Béla Gimnázium (Baja) magyar
Vida Kamilla Janus Pannonius Gimnázium (Pécs) magyar
Zsitvai Dániel I. Béla Gimnázium (Szekszárd) angol
Beregszászi Lilla ELTE Radnóti Miklós Gimnázium (Bp.) francia
Ciaba Gabriella Laura Lónyai Utcai Református Gimnázium (Bp.) olasz
Fenyvessy Borbála Fazekas Mihály Gimnázium (Bp.) magyar
Füstös Vivien ELTE Apáczai Csere János Gimnázium (Bp.) földrajz
Kemény Zsófia ELTE Radnóti Miklós Gimnázium (Bp.) latin
Késmárki Andrea Lónyai Utcai Református Gimnázium (Bp.) régészet
Kliment Kristóf Attila Fazekas Mihály Gimnázium (Bp.) biológia
Lőrinczi Lilla ELTE Apáczai Csere János Gimnázium (Bp.) magyar
Mészáros Bálint ELTE Apáczai Csere János Gimnázium (Bp.) földrajz
Nagy Attila Tamás Árpád Gimnázium (Bp.) matematika-fizika
Nagy Róbert Fazekas Mihály Gimnázium (Bp.) matematika
Palasik Róbert Fazekas Mihály Gimnázium (Bp.) történelem
Perniczki-Bózsing Szabolcs Botond ELTE Trefort Ágoston Gyakorlógimnázium (Bp.) spanyol
Rácz Kristóf Árpád Gimnázium (Bp.) matematika-fizika
Somogyi Ágnes Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium (Bp.) olasz
Vámos Fanny Kőbányai Szent László Gimnázium (Bp.) német / angol

Tehetségtáborokban résztvevő gimnáziumok

Név Településnév (tehetségtábor sorszáma)
I. Béla Gimnázium Szekszárd (1.)
II. Rákóczi Ferenc Gimnázium Budapest (3.)
III. Béla Gimnázium Baja (1.) (2.)
Ady Endre Gimnázium Debrecen (3.) (10.)
Ady Endre Gimnázium Nagyatád (4.)
Apáczai Csere János Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium, Alapfokú Művészeti Iskola Pécs (8.)
Áprily Lajos Főgimnázium Brassó, Románia (7.)
Árpád Gimnázium Budapest, Óbuda (1.) (3.) (4.) (5.) (6.) (7.) (9.) (10.)
Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium Esztergom (1.)
Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium Budapest (10.)
Bárdos László Gimnázium Tatabánya (3.)
Batsányi János Gimnázium Tapolca (1.)
Batthyány Kázmér Gimnázium Szigetszentmiklós (4.) (5.) (6.)
Batthyány Lajos Gimnázium Nagykanizsa (2.) (6.) (8.) (10.)
Bányai Júlia Gimnázium Kecskemét (7.)
Berze Nagy János Gimnázium Gyöngyös (2.)
Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum ) Sopron (5.) (6.) (10.)
Berzsenyi Dániel Gimnázium Celldömölk (3.) (4.)
Bibó István Gimnázium Kiskunhalas (3.) (9.) (10.)
Bocskai István Gimnázium Hajdúböszörmény (4.)
Boldog Brenner János Általános Iskola és Gimnázium Szombathely (10.)
Bolyai János Gimnázium Kecskemét (1.) (7.)
Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Iskola Bonyhád (2.) (10.)
Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium Budapest (1.) (10.)
Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma Pécs (1.)
Ciszterci Szent István Gimnázium Székesfehérvár (2.) (3.)
Comenius Két Tanítási Nyelvű Iskola Székesfehérvár (4.) (7.)
Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium Győr (5.) (6.)
DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája Debrecen (5.)
Deák Ferenc Gimnázium Szeged (7.)
Deák Ferenc Gimnázium, Közgazd. és Inf. Szakk. Jászárokszállás (5.)
Deák Téri Evangélikus Gimnázium Budapest (2.) (3.)
Dobó István Gimnázium Eger (2.) (5.)
Dobó Katalin Gimnázium Esztergom (1.)
ELTE Apáczai Csere János Gimnázium Budapest (1.) (2.) (3.)
ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium (Szombathely) Szombathely (8.)
ELTE Radnóti Miklós Gimnázium Budapest (1.)
ELTE Trefort Ágoston Gyakorlógimnázium Budapest (1.)
Eötvös József Gimnázium Tata (1.) (2.) (8.)
Eötvös József Gimnázium Tiszaújváros (2.) (3.) (6.)
Fazekas Mihály Gimnázium Budapest (1.) (4.) (9.)
Fazekas Mihály Gimnázium Debrecen (1.) (2.) (3.) (5.) (8.) (10.)
Ferences Gimnázium Szentendre (1.) (4.)
Földes Ferenc Gimnázium Miskolc (1.) (3.) (5.)
Garay János Gimnázium Szekszárd (6.)
Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium Eger (4.) (5.) (8.)
Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum Szatmárnémeti (5.)
Herman Ottó Gimnázium Miskolc (5.)
Hőgyes Endre Gimnázium Hajdúszoboszló (8.) (10.)
Illyés Gyula Gimnázium Budaörs (6.)
Illyés Gyula Gimnázium Dombóvár (4.)
Janus Pannonius Gimnázium Pécs (1.) (3.) (7.) (8.)
Győri Szakképzési Centrum Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégium (Győr) Győr (2.) (8.)
Jedlik Ányos Gimnázium Budapest (3.)
Kanizsai Dorottya Gimnázium Szombathely (4.)
Karacs Ferenc Gimnázium Püspökladány (1.)
Kazinczy Ferenc Gimnázium Győr (5.) (6.)
Koch Valéria Iskolaközpont Pécs (4.)
Kodály Zoltán Gimnázium Pécs (1.) (7.)
Kodolányi János Gimnázium és Szakgimnázium Székesfehérvár (9.)
Kossuth Lajos Gimnázium Cegléd (4.) (5.) (10.)
Kőbányai Szent László Gimnázium Budapest (1.) (2.)
Kölcsey Ferenc Gimnázium Budapest, VI. ker. (5.) (9.) (10.)
Kölcsey Ferenc Gimnázium Nyíregyháza (4.) (6.) (8.)
Krúdy Gyula Gimnázium Nyíregyháza (4.)
Krúdy Gyula Két Tanítási Nyelvű Gimnázium Győr (5.)
Lehel Vezér Gimnázium Jászberény (6.)
Leőwey Klára Gimnázium Pécs (1.) (2.) (4.) (6.) (7.) (9.) (10.)
Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon Miskolc (2.)
Lónyai Utcai Református Gimnázium Budapest (1.)
Lovassy László Gimnázium Veszprém (1.) (2.) (4.) (8.) (9.)
Madách Imre Gimnázium Vác (2.) (4.) (7.)
Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium Balatonalmádi (5.)
Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium Budapest (10.)
Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja Baja (5.)
Magyar Tanítási Nyelvű Magángimnázium Dunaszerdahely, Felvidék (7.)
Magyar Tannyelvű Gimnázium és Alapiskola Pozsony (7.)
Mikszáth Kálmán Gimnázium Pásztó (1.) (6.)
Nagy Lajos Gimnázium Szombathely (7.)
Németh László Gimnázium Budapest (3.)
Neumann János Gimnázium, Technikum és Kollégium Eger (9.) (10.)
Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Nyíregyháza (8.)
NYME Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Szombathely (3.) (5.)
Pannonhalmi Bencés Gimnázium Pannonhalma (10.)
Perczel Mór Gimnázium Siófok (2.) (3.) (6.)
Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium Bonyhád (6.) (7.) (9.) (10.)
Petőfi Sándor Gimnázium Aszód (1.) (2.) (5.) (6.)
Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium Szombathely (7.)
Premontrei Szent Norbert Gimnázium Gödöllő (2.) (4.) (7.)
Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium Budakeszi (4.)
PTE Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Óvoda Pécs (5.)
Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium Szeged (4.) (5.) (8.) (9.) (10.)
Református Gimnázium Szentendre (6.)
Református Gimnázium Tata (4.)
Református Líceum Gödöllő (5.)
Révai Miklós Gimnázium Győr (4.) (6.) (7.)
Selye János Gimnázium (6.)
Svetozar Marković Gimnázium Újvidék (2.)
Széchenyi István Gimnázium Sopron (2.) (3.) (6.) (7.)
Széchenyi István Gimnázium Szolnok (6.)
Szent István Gimnázium Budapest (10.)
Szent István Katolikus Technikum és Gimnázium Sátoraljaújhely (10.)
Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közg. Szakk. Békéscsaba (2.) (5.)
Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnáziuma Szeged (4.) (6.)
Szent László Általános Művelődési Központ Baja (3.)
Szent Margit Gimnázium és Általános Iskola Tatabánya (9.)
SZOI Vörösmarty Mihály Gimnázium Szentgotthárd (2.)
Tamási Áron Ált. Isk. és Két Tannyelvű Nemzetiségi Gimnázium Budapest (2.) (6.) (7.)
Táncsics Mihály Gimnázium Kaposvár (2.) (3.) (4.) (5.)
Tinódi Gimnázium Sárvár (4.)
Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola Székesfehérvár (4.) (7.)
Tóth Árpád Gimnázium Debrecen (1.) (6.)
Török Ignác Gimnázium Gödöllő (7.) (8.)
V. István Katolikus Szakgimnázium és Gimnázium Sátoraljaújhely (7.)
Vajda János Gimnázium Keszthely (4.)
Vajda Péter Evangélikus Gimnázium Szarvas (3.)
Vak Bottyán Általános Iskola és Gimnázium Simontornya (7.)
Vak Bottyán Gimnázium Paks (4.)
Varga Katalin Gimnázium Szolnok (6.) (8.)
Verseghy Ferenc Gimnázium Szolnok (1.) (2.) (5.) (6.)
Vetési Albert Gimnázium Veszprém (5.) (6.) (9.) (10.)
Vörösmarty Mihály Gimnázium Érd (9.)
VSZC Boronkay György Műszaki Szakgimnázium és Gimnázium Vác (6.) (10.)
Zrínyi Miklós Gimnázium Zalaegerszeg (2.) (3.) (4.) (5.) (8.)
Újbudai József Attila Gimnázium Budapest (10.)

Eötvös Természettudományos Tábor

IX. (2022. július 18–24.)

Szekció Előadó Cím Kötődés
  Horváth László Tábornyitó CC
  Kozsik Tamás Tábornyitó CC
  Janosov Milán Hálózattudomány: agykutatástól a digitális műalkotásokig CC
  Illés Anett A humánmikrobiom jelene és jövője CC
  Hudecz Ferenc Tudomány és közös felelősség a XXI. században K
  Ifj. Szántay Csaba Mi fán terem a gyógyszeripari kutató? K
Biológia Redványi Ádám Időutazás az őslevestől a TikTokig K
Biológia Csizmadia Tamás Sejtes önemésztő folyamatok vizsgálata ecetmuslica lárvális és prepupális nyálmirigyében K
Biológia Kovács M. Gábor, Imrefi Ildikó A gombák fantasztikus világa CC
Biológia Morvai Boglárka Az akusztikus kommunikáció vizsgálata - a pintyektől a robotokig C
Biológia Benczúr András Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium és a hazai MI kutatások K
Biológia Tárnok Krisztián Őssejtbiológia K
Biológia Tóth Balázs Terepgyakorlat a Gellért-hegyen C
Fizika Groma István Jelenségek a forgó földön K
Fizika Musza Alexandra Látogatás a modern fizika laboratóriumban K
Fizika Siklér Ferenc Részecskefizika CC
Fizika Vasúth Mátyás Gravitációs hullámok K
Fizika Hamar Gergő Részecskefizikai detektorok és részecskefizika labor K
Fizika Demeter Gábor Lézerfizika laboratórium K
Fizika Szilágyi Edit Gyorsító látogatás K
Fizika Vízi Pál Űrfizika K
Fizika Csabai István Mesterséges intelligencia és adatintenzív tudományok: a galaxisoktól a koronavírusig K
Fizika Cserti József Az optika – a kvantummechanika előszobája K
Földrajz Kiszely Márta Látogatás a Szeizmológiai Obszervatóriumba K
Földrajz Varga György A társállattartás földrajza C
Földrajz Rémai Martin Tanár szakos bemutató - Drámajátékok a földrajzórán C
Földrajz Vácz István Dávid Változó világrend - az USA geopolitikai kihívásai a 21. században C
Földrajz Breuer Hajnalka, Leelőssy Ádám Látogatás a Meteorológiai Tanszéken CC
Földrajz Hencz Mátyás A Kanári-szigetek vulkánossága - Tenerife és La Palma K
Földrajz Tóth Erzsébet Látogatás az ELTE Ásványtárban K
Földrajz Vécsei Enikő Réka Kőzettani laborgyakorlat C
Informatika Kocsis Ábel Bevezetés a kriptográfiába C
Informatika Szabó Barbara Noémi, Ungvári Gábor, Csimma Viktor Programozás változók és ciklus nélkül: Haskell C
Informatika Szabó Barbara Noémi, Ungvári Gábor, Csimma Viktor II. Programozás változók és ciklus nélkül: Haskell C
Informatika Kozsik Tamás Kvantumszámítás CC
Informatika Szente Péter Stratégiai játékok számítógépes megoldása C
Informatika Szabó László Stabil párosítás K
Kémia Rohonczy János Tenyeremben a periódusos rendszer (Amit a mikroelektronika technikai fejlődésének kémia hátteréről tudni lehet) K
Kémia Eke Zsuzsanna Analitikai kémiai laborgyakorlat K
Kémia Kiss Éva Mire jók a tenzidek? K
Kémia Gyulai Gergely, Mészáros Róbert, Varga Imre Kolloidkémiai laborgyakorlat K
Kémia Harmat Veronika, Szabados Ágnes, Sulyok-Eiler Máté Szervetlen kémiai laborgyakorlat K
Kémia Šiška Dávid, Zsignár-Nagy Barnabás Szerves kémiai labor-előkészítő C
Kémia Láng Emma, Bánóczi Zoltán, Dudás Ádám Szerves kémiai laborgyakorlat K
Matematika Szente Péter Népszerű matematikai fejtörők (Egerekről, hordókról és zárakról) C
Matematika Kocsis Ábel Mi az a blockchain? C
Matematika Horváth Csongor Gráfelmélet C
Matematika Apagyi Dávid Ramsey-tételkör C
Matematika Jassó Luca Játékelmélet C
Matematika Apagyi Dávid Ramsey-tételkör C
Matematika Schefler Gergő Bevezetés a sokaságok topológiájába C
Matematika Keliger Dániel Járványmodellezés CC

VIII. (2019. július 22–28.)

Szekció Előadó Cím Kötődés
  Horváth László Tábornyitó CC
  Kozsik Tamás Tábornyitó CC
  Horváth Luca Tábornyitó K
Biológia Knapp G. Dániel - Kovács M. Gábor - Imrefi Ildikó Mikológia gyakorlat CC
Biológia Csizmadia Tamás Sejtes önemésztő folyamatok vizsgálata ecetmuslica lárvális és prepupális nyálmirigyében K
Biológia Kun Ádám Zombik és vámpírok: az elméleti biológia alkalmazási lehetőségei az ökológiában és járványtanban K
Biológia Pongrácz Péter Miért bosszantja az embereket a kutyaugatás? Hangvisszajátszásos kísérletek K
Biológia Schlett Katalin Hogyan tanulnak az idegsejtek a Petri-csészében K
Biológia Molnár Tamás - Fülöp Máté Biokémia gyakorlat C
Fizika Jenei Péter Diffrakció és annak modern alkalmazásai K
Fizika Groma István Jelenségek a forgó földön, Eötvös effektus K
Fizika Csótó Attila Emberközpontú Világegyetem? K
Fizika Horváth Dezső Részecskefizika K
Fizika Somlai László Gravitációs hullámok K
Fizika Hamar Gergő Részecskefizikai detektorok és részecskefizika labor K
Fizika Hartmann Péter Alacsony hőmérsékletű plazmafizika K
Fizika Szilágyi Edit Gyorsító látogatás K
Fizika Vizi Pál Űrfizika K
Fizika Berta Dénes - Kormányos Hanna - Mezősi Máté - Plaszkó Noel - Vass Máté Modern fizika laboratórium - előkészítő foglalkozás C
Fizika Fogl László - Visontai Dávid Modern fizika laboratórium K
Földrajz Varga Péter Látogatás a Szeizmológiai Obszervatóriumba K
Földrajz Lenkey László Hogyan segíti a geofizika a régészetet? CC
Földrajz Sági Tamás Kőzettan laborgyakorlat CC
Földrajz Pál Márton Geotúra, geotúratérkép - avagy járjunk egyet a Balaton-felvidéken! K
Földrajz Győri Róbert A trianoni békeszerződés és a földrajztudomány CC
Földrajz Harman-Tóth Erzsébet Látogatás az ELTE Ásvány- és Kőzettárban K
Földrajz Gyuris Ferenc Kína globális gazdasági hatalommá válásának okai és korlátai - gazdaságföldrajzos szemmel CC
Földrajz Breuer Hajnalka - Leelőssy Ádám Látogatás a Meteorológiai Tanszéken CC
Informatika Kocsis Ábel Ötlettől a valóságig - a Startupokról C
Informatika Krupinszki Balázs - Varga Balázs Programozás változók és ciklus nélkül: Haskell C
Informatika Busa Máté Maximális folyam - minimális vágás C
Informatika Krupinszki Balázs - Varga Balázs Programozás változók és ciklus nélkül: Haskell C
Informatika Luksa Norbert Gépek DNS-e C
Informatika Molnár-Sáska Gábor Tőzsdejáték K
Informatika Nagy Vendel Mesterséges intelligencia miniverseny C
Kémia Kiss Éva Nanorészecskék, nanotechnológia K
Kémia Dénesné Rácz Kriszta - Kolos Zsuzsanna - Szabados Ágnes Szervetlen kémiai laborgyakorlat CC
Kémia Tóth Gergely Hűtés, fűtés, termodinamika K
Kémia Kóczán György Vékonyréteg kromatográfiai laborgyakorlat K
Kémia Zihné Perényi Katalin Analitikai kémiai laborgyakorlat K
Kémia Šiška Dávid Szerves kémiai labor-előkészítő foglalkozás C
Kémia Bánóczi Zoltán - Dudás Ádám - Láng Emma - Nemes Anikó Szerves kémiai laborgyakorlat K
Matematika Schefler Gergő Bevezetés a topológiába C
Matematika Bondici László Bevezető pénzügyi matematika: derivatívaárazás diszkrét időhorizonton C
Matematika Keliger Dániel Bevezetés az információelméletbe C
Matematika Kós Géza Csomók és elektromágnesesség K
Matematika Daróczi Sándor Vektorterek és alkalmazásaik C
Matematika Frenkel Péter A kockakettőzés lehetetlensége K
Matematika Molnár-Sáska Gábor Tőzsdejáték K
Matematika Bóka Dávid Statisztikai módszerek a mérnöktudományokban K
Matematika Szakács Lili Kata Diszkrét matematikai feladatok C
Osztatlan Cserti József Hogyan mérte meg Eötvös Loránd a mérhetetlenül kicsit? K
Osztatlan Erdős Zoltán Geomorfológia - a természettudományok metszetében [fizika kivételével] CC
Osztatlan Rovó Petra A pókselyemtől a bioműanyagokig, avagy 300 millió év evolúció margójára CC
Osztatlan Müller Viktor Mi az élet? Definiálható-e az élő állapot? K
Osztatlan Ifj. Szántay Csaba Milyen a „jó” kutató? (A gyógyszeriparban és azon túl) K

VII. (2018. július 23–29.)

Szekció Előadó Cím Kötődés
  Horváth László Tábornyitó CC
  Surján Péter Tábornyitó K
  Kozsik Tamás Tábornyitó CC
Biológia Felföldi Tamás Ismeretlen és extremofil baktériumok (avagy a földi élet határai) K
Biológia Szeniczey Tamás Humánbiológia gyakorlat K
Biológia Knapp Dániel - Kovács M. Gábor Mikorrhizák vizsgálata K
Biológia Orbán Ildikó Hogyan kutat egy ökológus CC
Biológia Illés Anett Az epigenetikai szabályozó folyamatok szerepe az emberi betegségek kialakításában CC
Biológia Molnár Tamás Biokémia gyakorlat K
Fizika Nagy Márton Ősrobbanás a laboratóriumban - atommag-ütközések és az erős kölcsönhatás vizsgálata K
Fizika Cserti József A Fermat-elvtől a hullámoptikán át a kvantummechanikáig K
Fizika Dávid Gyula Az univerzum jövője K
Fizika   Látogatás az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpontba K
Fizika Vass Máté Elméleti felkészülés a klasszikus fizika laborra C
Fizika Böhönyey András Klasszikus fizika labor K
Földrajz Friedl Zoltán Távérzékelés K
Földrajz Breuer Hajnalka - Leelőssy Ádám Látogatás a Meteorológiai Tanszéken C
Földrajz Lenkey László Geotermia CC
Földrajz Erdős Zoltán Geodinamika CC
Földrajz Patkó Levente Kőzettan laborgyakorlat CC
Földrajz Kóczán György Fény és kémia (Kémia szekcióval közösen) K
Földrajz Harman-Tóth Erzsébet Látogatás az ELTE Ásvány- és Kőzettárba K
Földrajz Lukács Tamás Mélyfúrási geofizika C
Informatika Luksa Norbert λ-kalkulus C
Informatika Kocsis Ábel - Luksa Norbert Programozás változók és ciklus nélkül: Haskell C
Informatika Nagy Vendel Mi az a blokkchain? C
Informatika Boros Attila Hogyan működik az internet? C
Informatika Nagy Vendel Adatbányászat C
Informatika Kocsis Ábel Mesterséges intelligenciaverseny: Halite C
Kémia Túri László Hogyan mennek végbe a kémiai reakciók? K
Kémia Dénesné Rácz Kriszta - Harmat Veronika - Kolos Zsuzsanna - Szabados Ágnes Szervetlen kémiai laborgyakorlat CC
Kémia Szemes András Szerves kémia labor-előkészítő foglalkozás C
Kémia Bánóczi Zoltán - Dudás Ádám - Farkas Viktor - Hertner András Szerves kémiai laborgyakorlat K
Kémia Zihné Perényi Katalin Analitikai kémiai laborgyakorlat K
Kémia Szekeres Krisztina Fizikai kémiai laborgyakorlat K
Matematika Kelinger Dániel A nagy szám OK C
Matematika Recski András Prímszámok és titkosírás K
Matematika Hegyvári Norbert Végtelen a matematikában és néhány következménye K
Matematika Bondici László Bevezető pénzügyi matematika: derivatívaárazás diszkrét időhorizonton C
Matematika Moussong Gábor Háromszögektől a gömbkifordításig K
Matematika Besenyei Ádám A gyorshajtástól az időjárásig - kalandok az alkalmazott matematikában? K
Matematika Frenkel Péter Mit lehet megszerkeszteni körzővel és vonalzóval, és mit nem? K
Matematika Backhaus Ágnes Véletlen gráfok és lokális viselkedésük K
Matematika Keleti Tamás Milyen sok hármas számjeggyel kezdődhet egy kettő-hatvány? K
Osztatlan Váradi Balázs Közgazdaságtan K
Osztatlan Tárnoki Ádám - Tárnoki Dávid Ikerkutatás K
Osztatlan Paksa Rudolf Tudománytörténet CC
Osztatlan Ifj. Szántay Csaba Milyen a „jó” kutató? (A gyógyszeriparban és azon túl) K
Osztatlan   Látogatás az ELTE Füvészkertjében K

VI. (2017. július 24–30.)

Szekció Előadó Cím Kötődés
  Horváth László Tábornyitó CC
  Surján Péter Tábornyitó K
  Horváth Erzsébet Tábornyitó K
  Horváth Luca Tábornyitó K
  Hudecz Ferenc Kutatónak lenni a XXI. században K
Biológia Zelenyányszki Helga Transzgenikus növények K
Biológia Mokos Judit Növényrendszertan terepen CC
Biológia Vellai Tibor Az öregedési folyamat mechanizmusa. A halhatatlanság mítosza K
Biológia Porogi Pálma Farmakogenetikai ismeretek kihatása az optimalizált gyógyszeres terápiára K
Biológia Porogi Pálma Általános biokémiai laborgyakorlat K
Biológia Csizmadia Tamás Sejtes önemésztés ecetmuslica lárvális nyálmirigyében K
Biológia Müller Viktor A fertőző betegségek evolúciója K
Fizika Salamon Gábor Trading game (fiz., mat., inf.) K
Fizika Cserti József A szivárvány fizikája K
Fizika Katz Sándor Részecskefizika szuperszámítógépeken CC
Fizika Horváth Dezső Részecskefizika K
Fizika   Reaktorlátogatás K
Fizika Hartmann Péter Plazmafizika laborlátogatás K
Fizika Kocsonya András Részecskegyorsító-látogatás K
Fizika Varga Dezső Detektorfizika CC
Fizika Varga Dezső - Galgóczi Gábor Gázdetektor-fejlesztő labor látogatás CC
Fizika Vizi Pál Űrben utazunk, űrtechnika a világűr megismeréséért K
Fizika Plaszkó Noel Laboratóriumi előkészítő C
Fizika Kovács Áron - Vass Máté Esszék értékelése C
Fizika Dávid Gyula Az Univerzum jövője K
Fizika Hömöstrei Mihály Kutatni középiskolában: válogatott IYPT mérések K
Földrajz Győri Róbert A földrajztudomány társadalmi beágyazottsága CC
Földrajz Harman-Tóth Erzsébet Látogatás az Ásványtárba K
Földrajz Sági Tamás Kőzettan gyakorlat CC
Földrajz Lukács Tamás Geofizikai mérések a régészetben C
Földrajz Breuer Hajnalka - Leelőssy Ádám Időjárási jelenségek nyáron C
Földrajz Lenkey László Geotermikus energiakutatás és hasznosítás a világon és Magyarországon CC
Földrajz (Mendöl Műhely) Műhelymunka és kutatások C
Földrajz Strifler Anita Látogatás az ELTE Planetáriumába K
Földrajz Zalai Zsófia Szerkezetföldtan K
Informatika Kozsik Tamás - Leitereg András - Nagy Vendel - Fonyó Viktória Funkcionális programozás: Haskell CC
Informatika Horváth Gábor A gépi tanulás alapjai CC
Informatika Leitereg András - Nagy Vendel - Fonyó Viktória Mesterséges intelligencia a Halite stratégiai játékhoz C
Informatika Nagy Vendel Formális nyelvek, automaták és Turing-gépek C
Informatika Leitereg András - Nagy Vendel - Fonyó Viktória Hogyan működik egy fordítóprogram? C
Kémia Szemes András Szerves kémiai laborgyakorlat előkészítő foglalkozása C
Kémia Bánóczi Zoltán - Láng Emma - Nemes Anikó - Farkas Viktor Szerves kémiai laborgyakorlat K
Kémia Kóczán György Fény és kémia K
Kémia Dénesné Rácz Kriszta - Harmat Veronika - Kolos Zsuzsanna - Szabados Ágnes Szervetlen kémiai laborgyakorlat CC
Kémia Kiss Éva Mire jók a tenzidek K
Kémia Zihné Perényi Katalin Analitikai kémiai laborgyakorlat K
Kémia Ábrahám Ágnes - Gyulai Gergő - Kiss Éva Kolloidikai laborgyakorlat K
Matematika Lénárt István Euklidész és Meneláosz: Geometria síkon és gömbön K
Matematika   Látogatás a Matematikai Múzeumba K
Matematika Fried Katalin Vektorok mindenütt K
Matematika Keliger Dániel Mi köti össze a betörést, a tőzsdét és a párkapcsolatokat? C
Matematika Laczkovich Miklós Mit lehet és mit nem lehet bizonyítani a matematikában? K
Matematika Vancsó Ödön Játékok és a véletlen K
Matematika Hegyvári Norbert Kombinatorikus kaleidoszkóp K
Matematika Pintér Richárd A közlekedés és a matematika C
Osztatlan Rab Titanilla OTP Oktatási Központ. Játékos feladatok K
Osztatlan ifj. Szántay Csaba Milyen a "jó" kutató? (A gyógyszeriparban és azon túl) K
Osztatlan   Látogatás az ELTE Füvészkertjében K

V. (2016. július 25–31.)

Szekció Előadó Cím Kötődés
  Raffai Péter Gravitációs hullámok K
  Scheuring István Hogyan vált az ember intelligens kooperátorrá? K
  Pálfy József Érdekességek a földtörténetből K
  Demeter Ádám Molekulától a patikáig K
  ifj. Szántay Csaba Molekuláris ki kicsoda? K
    Látogatás az ELTE Füvészkertjében K
  Csernik Kornél Az olajipar dióhéjban K
Biológia Illés Anett Epigenetika, a biológiai működés finomszabályozója CC
Biológia Porogi Pálma Biokémia gyakorlat K
Biológia Kovács M. Gábor Mikorrhizák vizsgálata K
Biológia Lantos Brigitta Növényélettan gyakorlat K
Biológia Lukács Tamás Képalkotás az emberi testről és a Földről C
Biológia Farkas János Állatrendszertan gyakorlat K
Fizika Kovács Áron Fizikai alapmérések labor előkészítés C
Fizika Jenei Péter Kísérleti bemutató K
Fizika Száz Dénes Fénypolarizáció a gyakorlatban: óvjuk-védjük környezetünket poláros fénnyel K
Fizika   Az MTA Energiatudományi Kutatóközpont Kutatóreaktorának látogatása K
Fizika Siklér Ferenc Részecskefizika CC
Fizika Donkó Zoltán Plazmafizika K
Fizika Kocsonya András Részecskegyorsító K
Fizika Kiss Gábor Detektorfizika K
Fizika Oláh László Müonok alkalmazása K
Fizika Kiss Gábor Gázdetektor fejlesztő labor K
Fizika Vizi Pál Űrben utazunk, Űrtechnika a világűr megismeréséért K
Fizika Csótó Attila Párhuzamos univerzumok K
Fizika Wiener Csilla - Boldizsár Zoltán Fizikai alapmérések labor K
Földrajz Győri Róbert A földrajztudomány társadalmi beágyazottsága CC
Földrajz Lenkey László Geotermikus energiakutatás és hasznosítás a világon és Magyarországon CC
Földrajz Sági Tamás - Patkó Levente Kőzetmikroszkópia CC
Földrajz Balázs László Kőzetszerkezet geofizikai mérésekből K
Földrajz   Látogatás az ELTE Planetáriumába K
Földrajz Kiss Annamária Látogatás az Ásványtárba (ELTE TTK Természetrajzi Múzeum, Ásvány- és Kőzettár) CC
Földrajz Kovács Attila Előrejelzési gyakorlat K
Földrajz Breuer Hajnalka Veszélyes időjárási jelenségek nyáron C
Informatika Horváth Gábor Hogyan tanulnak a gépek? C
Informatika Bálint Csaba Bevezetés a számítógépes grafikába K
Informatika Gansperger István Funkcionális reaktív felhasználói felületek F#-ban C
Kémia Sályi Gergő Szerves kémiai labor-előkészítő foglalkozás C
Kémia Bánóczi Zoltán - Láng Emma - Nemes Anikó Szerves kémiai laborgyakorlat K
Kémia Turányi Tamás Megújuló energiaforrások: lehetőségek, tévedések és átverések K
Kémia Gyulai Gergő Atomi erőmikroszkópia gyakorlat K
Kémia Dobosy Péter Analitikai kémiai laborgyakorlat K
Kémia Szabó Ákos Miben mások a makromolekulák? K
Kémia Dénesné Rácz Krisztina - Harmat Veronika - Kolos Zsuzsanna Szervetlen kémiai laborgyakorlat CC
Matematika Kovács Péter Matematikai transzformációk orvosi alkalmazásai CC
Matematika   Látogatás a Matematikai Múzeumba K
Matematika Besenyei Ádám A differenciálegyenletek csodálatos világa K
Matematika Tóth László Különbségek a középiskolai és az egyetemi gondolkodás között CC
Matematika Fonyó Viktória Végtelenített algoritmusok C
Matematika Lócsi Levente Komplex függvények színes ábrázolása CC
Matematika Burcsi Péter Mi történik, ha egymás után sokszor megnyomjuk a cos gombot a számológépen? CC
Matematika Burcsi Péter Hogyan kell mínusz kettes és egyéb egzotikus számrendszerekben számolni? CC

IV. (2015. július 20–26.)

Szekció Előadó Cím Kötődés
  Gáspár Mere Előd A racionális viselkedés és gondolkodás K
  Záray Gyula Xenobiotikumok a vízi környezetben K
  Horváth Ákos Tudományos diákköri tevékenység K
  Demeter Ádám Molekulától a patikáig K
  ifj. Szántay Csaba Molekuláris ki kicsoda? K
  Gellért Balázs Pillanatképek az olajkutatás mindennapjaiból K
Biológia Illés Anett A molekuláris orvosi diagnosztika lehetőségei CC
Biológia Porogi Pálma A makromolekulák színes világa K
Biológia Farkas János Állati mérgek (előadás) K
Biológia Farkas János Környezetünk mikroszkóp alatt (gyakorlat) K
Biológia Barti Benjámin Systema nervousom - Az idegrendszer áttekintése K
Biológia Kovács M. Gábor - Knapp G. Dániel Mikorrhizák vizsgálata K
Biológia Erdei Anna Növényszervezettani gyakorlat CC
Fizika Nagy Máté Biológiai fizika - hierarchia az állatvilágban K
Fizika Cserti József Nanofizika K
Fizika Belucz Bernadett Planetárium K
Fizika Hamar Gergő Detektorfizika K
Fizika Horváth Dezső Részecskefizika K
Fizika Szilágyi Edit Részecskegyorsító K
Fizika Palla Gergely Hálózatok a bioinformatikában K
Fizika Böhönyei András Klasszikus fizika labor K
Fizika Jenei Péter Kísérleti bemutató K
Földrajz Győri Róbert Földrajztudomány és politika, a tudomány társadalmi beágyazottsága CC
Földrajz Sági Tamás Kőzettan gyakorlat CC
Földrajz Belucz Bernadett Planetárium K
Földrajz Lukács Tamás Mérések a régészetben C
Földrajz Breuer Hajnalka - Leélőssy Ádám Látogatás a Meteorológia Tanszéken C
Földrajz Balázs László Mélyfúrási geofizika K
Földrajz Lenkey László Geotermia CC
Földrajz Tóth Erzsébet Látogatás az Ásvány- és Kőzettárba K
Kémia Sályi Gergő Szerves kémiai laborelőkészítő foglalkozás C
Kémia Deckerné Majer Zsuzsa - Láng Emma Szerves kémiai laborgyakorlat K
Kémia Hudecz Ferenc Célbajuttatás fehérjékkel, peptidekkel K
Kémia Rohonczy János Mágneses magrezonancia (NMR) bemutató K
Kémia Kolos Zsuzsanna - Szabados Ágnes Szervetlen kémiai laborgyakorlat K
Kémia Kóczán György Kémia és a fény - floureszcencia, foszforencia, kemilumineszcencia, lángfestés K
Kémia Bodai Zsolt - Szabó Bálint Sámuel Bevezetés a kromatográfiába és a tömegspektrometria világába K
Kémia Perényi Katalin Analitikai kémiai laborgyakorlat K
Matematika Szőnyi Tamás Extremális gráfelmélet K
Matematika Földvári Viktória Szabályos testek C
Matematika Fonyó Dávid Mire jó a véletlen? C
Matematika Besenyei Ádám A differenciálegyenletek csodálatos világa K
Matematika Rendek Péter Látogatás a Matematikai Múzeumban K
Matematika Palla Gergely Hálózatok a bioinformatikában K
Matematika Burcsi Péter Számrendszerek és fraktálok CC
Matematika Tóth László Márton Különbségek a középiskolai és az egyetemi gondolkodás között CC

III. (2014. július 21–27.)

Szekció Előadó Cím Kötődés
  Böddi Béla A kutató élete: felfedezések-sikerek-hírnév vagy középszerűség-robotmunka K
  Sík András Marskutatás K
  Vicsek Tamás Kollektív mozgás K
  Demeter Ádám Molekulától a patikáig K
  ifj. Szántay Csaba Molekuláris ki kicsoda? K
  Gellért Balázs Pillanatképek az olajkutatás mindennapjaiból K
Biológia lllés Anett Genetikai érdekességek C
Biológia Száz Dénes Poláros iránytű: tájékozódás a fénypolarizáció segítségével K
Biológia Szabó Bálint Atomi erőmikroszkóp labor, Optikai mikroszkópos labor élő sejtek vizsgálatára K
Biológia Somorjai Gergő - Tarcai Norbert - Vásárhelyi Gábor - Virágh Csaba Drónok K
Biológia Hajnik Tünde - Varró Petra Higgyünk-e a szemünknek? A látás pszichofiziológiája K
Biológia Rovó Petra Fehérjefeltekeredés CC
Biológia Kovács Gábor Mikorrhiza, avagy a gomba-növény kapcsolat vizsgálata K
Biológia Kósa Annamária Növényszervezettani gyakorlat K
Fizika Farkas Illés Hálózatok mindenütt K
Fizika Száz Dénes Környezetoptikai Laboratórium K
Fizika Hamar Gergő Detektorfizika K
Fizika Horváth Dezső Részecskefizika K
Fizika Szilágyi Edit Részecskegyorsító K
Fizika Vizi Pál Űrfizika K
Fizika Csanád Máté Részecskegyorsítókkal az Ősrobbanás nyomában K
Fizika Fogl László - Pávó Gyula - Bíró László - Janosov Milán Modernfizika laboratórium C
Fizika Fehér Orsolya Látogatás az ELTE Planetáriumában K
Földrajz Győri Róbert Földrajztudomány és politika, a tudomány társadalmi beágyazottsága CC
Földrajz Sági Tamás Kőzettan gyakorlat CC
Földrajz Tóth Erzsébet Ásványtár K
Földrajz Balázs László Mérések a fúrásokban K
Földrajz Breuer Hajnalka - Leélőssy Ádám - Bottyán Emese Látogatás a Meteorológia Tanszéken C
Földrajz Tolnai Gábor Tematikus térképek K
Földrajz Lukács Tamás Mágneses mérések C
Kémia Kovács Noémi Szerves kémiai laborelőkészítő foglalkozás K
Kémia Deckerné Majer Zsuzsa - Láng Emma Szerves kémiai laborgyakorlat K
Kémia Kóczán György Kémia és a fény - floureszcencia, foszforencia, kemilumineszcencia, lángfestés K
Kémia Papp Dóra A kvantumok világa K
Kémia Rohonczy János Mágneses magrezonancia (NMR) bemutató K
Kémia Harmat Veronika Fehérje röntgenkrisztallográfia K
Kémia Perényi Katalin Analitikai laborgyakorlat K
Matematika Stipsicz András Érdekes matematikai problémák K
Matematika Tóth László Márton Matematikai gondolkodásmód az egyetemen CC
Matematika Holló-Szabó Ferenc Látogatás a Matematikai Múzeumban K
Matematika Burcsi Péter Miért jó néha, ha valami túl nehéz? CC
Matematika Földvári Viktória Sikföldi történet C
Matematika Fonyó Dávid Projektív geometriai módszerek C
Matematika Pálvölgyi Dömötör Digitális Euklideszi geometria K
Matematika Héra Kornélia Analízis problémamegoldó szeminárium K
Matematika Blázsik Zoltán Kombinatorikus geometria K

II. (2013. július 22–28.)

Előadó Cím Kötődés
Horváth László Megnyitó CC
Surján Péter Megnyitó K
Horváth Erzsébet Megnyitó K
Nagy Balázs Expedíciók K
Porkoláb Zoltán Modern C++ K
Éva Csaba Mire jók a genetikailag módosított növények K
Merényi Zsolt Szarvasgomba természetes kutatása Magyarországon K
Breuer Hajnalka Extrém időjárási helyzetek Magyarországon C
Novák Ádám Bioinformatika K
Gáspár Merse Rugalmasság a merevségelméletben K
Kis Viktor Utazás a koponyánk mélyére K
Győri Róbert Földrajztudomány és politika, a tudomány társadalmi beágyazottsága CC
Tóth László Integrálgeometria CC
Tichy Géza Bicikli és anyagtudomány K
Müller Viktor Mi az élet? Definiálható-e az élő állapot? K
Perczel András Fehérjeszerkezet-vizsgálat K
Sik András Marskutatás K
Szathmáry Eörs Élet az Univerzumban? K
Demeter Ádám Molekulától a patikáig K
ifj. Szántay Csaba Molekuláris ki kicsoda? K
Derényi Imre Akusztikai illúziók - a hallás biofizikája K

I. (2012. július 23–29.)

Előadó Cím Kötődés
Horváth László Megnyitó CC
Surján Péter Megnyitó K
Náray-Szabó Gábor Megnyitó K
Hudecz Ferenc Kutatói életpálya K
Pach János Kombinatorikus geometria K
Dávid Gyula Csillagok termodinamikája K
Batki Júlia - Zsótér Soma Szerves kémiai alapreakciók C
Éva Csaba Génmódosított növények K
Pongrácz Rita Éghajlatváltozások K
Rácz Balázs Szuperszámítógépek a Google-nél K
Kóczán György Kémia és a fény - fluoreszcencia, foszforeszcencia, kemilumineszcencia, lángfestés K
Korcsmáros Tamás Molekuláris facebook - a sejten belüli kommunikáció hálózatos vizsgálata K
Czirfusz Márton Globális termékláncok és a gazdaságföldrajz CC
Huszár Kristóf Tanulmányutak külföldön C
Csikós Balázs Differenciálgeometria K
Tichy Géza A polarizált fény K
Rovó Petra Fehérjeszerkezet-meghatározás CC
Győri Róbert Földrajztudomány és politika, a tudomány társadalmi beágyazottsága CC
Demeter Ádám Molekulától a patikáig K
ifj. Szántay Csaba Molekuláris ki kicsoda? K
Altbäcker Vilmos Kis természetbúvárból etológus K

Eötvös Collegiumi Tudományos Estek

Dátum Előadó Cím Kötődés
2016. febr. 17. Cegelnyik Natália - Tóth Károly Egy hét „Európa utolsó diktatúrájában” - Minszk testközelből C
2016. febr. 24. Körmendi Tamás A magyar királyi címer kialakulása és a magyar államcímer vázlatos története CC
2016. márc. 2. Bérczi Szaniszló Rendezőelvek a természetben és az életben K
2016. márc. 9. Matura Tamás Kína, a 21. század globális hegemónja K
2016. márc. 16. Bokányi Eszter Aki korán kel, aranyat lel - Napi aktivitási és kommunikációs mintázatok szerepe a munkanélküliségi ráta szociális hálózatokból történő becslésében C
2016. márc. 30. Horváth László „Elveszett” görög szöveg megfejtése, az új Hypereidés CC
2016. ápr. 6. Vereb Viktor Fél év évezredek árnyékában avagy Erasmus szakmai gyakorlat Görögországban C
  Bécsy Bence GW150914: az Univerzum rezgését először hallottuk C
2016. ápr. 13. Falus András A genetika és epigenetika: biológiai hardver és szoftver K
2016. ápr. 20. Balogh Viktor Egy szubkontinensnyi káosz C
  Cséby Hanna Navigare necesse est? C
2016. ápr. 27. Szepesi Balázs Összkép - a magyar társadalomról K
2016. máj. 4. Härtlein Károly Tudomány - áltudomány K
2016. szept. 21. Simon Zoltán Európai politika napjainkban - Az Európai Unió és azon túl K
2016. szept. 28. Domokos Gábor Kavicsoktól a Gömböcig, Gömböctől a kavicsokig K
2016. okt. 5. Vincze Miklós Légkör és óceán a laborasztalon K
2016. okt. 19. Ligeti Erzsébet Békés és harcos együttélés a mikróbákkal K
2016. okt. 26. Fejérvári Boldizsár Thomas Chatterton - egy mítosz felépítése és lebontása CC
2016. nov. 9. Recski András Matematikai érdekességek - bölcsészeknek is K
2016. nov. 23. Pávai István Népzenegyűjtés a fonográftól a digitális eszközökig K
2016. nov. 30. Bálint Csanád Avarok, magyarok, zavarok K
2016. dec. 7. Tarrósy István Terepkutatások Kelet-Afrikában K

Kutatók Éjszakája

2021

Dátum: 2021. szeptember 24.

Előadó Cím Kötődés
Byzantium Központ
Horváth Janka Júlia Késő antik szerelmi regények keresztény olvasatai - Achilleus Tatios és Héliodóros Bizáncban C
Török Ábel Magyarok a Moreai krónikában C
Juhász Erika Damaskénos Studités elfeledett történeti műve CC
Solti Dóra A görög szabadságharc és a magyarok K
Nakos Konstantinos Kéziratok Beloiannisz falu létrejötte utáni első tíz évéről K
Mészáros Tamás Kéziratok és margináliák: Megjegyzések a Chalkokondylés-szöveghagyományhoz CC
Egedi-Kovács Emese Kétnyelvű (ógörög-ófrancia) kézirat kritikai kiadása (Cod. Iviron 463) CC
Horváth László Phryné, a hetéra védelmében CC
Germanisztika műhely
Vass Márta Mária Egy koraújkori kódex titkai C
Történész műhely
Sáfár Anna 18–19. századi református anyakönyvek néprajzi vizsgálata C

2020 (online)

Dátum: 2020. november 27.

Előadó Cím Kötődés
Egedi-Kovács Emese Az EC Byzantium Központ kutatásai CC
Horváth László Az EC Byzantium Központ kutatásai CC
Mészáros Tamás Az EC Byzantium Központ kutatásai CC
Török Ábel Az EC Byzantium Központ kutatásai C
Érsek Csenge Az EC Angol-Amerikai műhely kutatásai CC
Fejérvári Boldizsár Az EC Angol-Amerikai műhely kutatásai CC
Kukri Márta - Sára Balázs Az EC Germanisztika műhely kutatásai CC

2019

Dátum: 2019. szeptember 27.

Előadó Cím Kötődés
Byzantium Központ
Horváth László Herculaneumi papiruszlelet CC
Egedi-Kovács Emese Ófrancia Barlám-regény történeti és társadalmi kontextusa Bizáncban CC
Mészáros Tamás Egy szövegjavítás nyomában. Még egyszer a Chalkokondylés-életrajzról CC
Solti Dóra Antik irodalom az 5. században - egy bécsi pergamentöredék története K
Kovács István Bizánci történetírás a XII. században C
Horváth Janka A görög regények megkeresztelkedése Bizáncban - Achilles Tatios és Héliodóros C
Germanisztika műhely
Kukri Márta - van Waarden Franciska Hÿe nach volgt ain ſchöne vorred des paſſions…". Egy korai újfelnémet passió-elmélkedés. Szövegkiadási projektszeminárium C
Skandinavisztika műhely/th>
Pinezits Regina Vikingek - Mítosz és valóság C
Hozmann Patrik Milyenek a norvégok? C
Bangó Adrienn Skandináv rúnafejtés és kvíz C
Történész műhely
Bachusz Dóra A penna művészete - Oklevélírás a Történész műhelyben C
Egyed Regina Neked játékkatonád van? Nekem országom! - Gyermekkirályok és megítélésük a 14-16. századi Angliában C
Rácz Balázs A genealógiai kutatások buktatói C
Egyed Regina Balatonfüredi fürdőkultúra: Nyaralás és pihenés a 19. században C
Erdős András Patrik Forradalmak hónapjai - tények, tévhitek, történetek 1918-1919-ről C
Orientalisztika műhely
Bán Kornélia Hogyan dolgozzunk terepen? C
Kovács Bálint Taha és a Korán újraértelmezése C
Forrai-Karajz Júlia Becsületgyilkosságok Törökországban C
Szűcs Bernadett Óegyiptomi eredetű motívumok egy keresztény apokrif iratban CC
Tarnai Csillag A komikum ereje - Bolondok és bohócok Nyugaton és Keleten C

2018

Dátum: 2018. szeptember 28.

Előadó Cím Kötődés
Tamics Rita - Kovács Bálint - Kmeczkó Sára - Szűcs Bernadett Közel, s Távol (Orientalisztika műhely) C
Solti E. Dóra Hogyan maradtak ránk az antik szövegek? A klasszikus szöveghagyomány rövid története K
Egedi-Kovács Emese A Barlám és Jozafát regényes szentélet kétnyelvű (ógörög-ófrancia) kézirata CC
Mészáros Tamás Laonikos Chalkokondylés, az utolsó bizánci történetíró CC
Horváth László Az Öreg lovag című bizánci költemény francia és görög kölcsönhatásban CC
Delbó Katalin A 12. századi bizánci regények CC
Kovács István Kinnamos történetírói mintái C
Körmendi Tamás Bemutatkozik az ELTE Eötvös Collegium Történész műhelye - Szent László király, a gátlástalan törtető? A lovagszent korának magyar külpolitikája CC
Jeremy Johnsen - Anne Patterson - Rachel McNeice Amerikai államok - belülről nézve (Angol-Amerikai műhely) K
Veres Kristóf György Bemutatkozik az ELTE Eötvös Collegium Történész műhelye - Az ingatag emlékezettől az oklevél bizonyságáig: Az írásbeliség fejlődése az Árpád-korban C
Fejérvári Boldizsár A fordító - ferdítő? Kalandozások a mű- és szakfordítás útvesztőjében CC
Egyed Regina Bemutatkozik az ELTE Eötvös Collegium Történész műhelye - Angol királyi bevonulások a középkor és a kora újkor határán C
Rácz Balázs Viktor Bemutatkozik az ELTE Eötvös Collegium Történész műhelye - A genealógiai kutatások buktatói C
Bangó Adrienn - Pinezits Regina Skandináv rúnaolvasás (Skandinavisztika műhely) C
Bangó Adrienn - Pinezits Regina - Csúr Gábor Kötetbemutató (Skandinavisztika műhely): SEXTON ÅR - m - 16 éves az Eötvös Collegium Skandinavisztika műhelye, 2018.CSAK ÍROK, EZ MINDEN - Válogatás kortárs dán és norvég regényekből, 2016. C
Somogyi Dániel Bemutatkozik az ELTE Eötvös Collegium Történész műhelye - A Magyar Népköztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság kulturális kapcsolatai 1949-1965 C

2017

Dátum: 2017. szeptember 29.

Előadó Cím Kötődés
Csontos Eszter - Szűcs Bernadett - Tamics Rita Ókori és keleti népek kultúrája C
Bangó Adrienn - Németh Viola - Pinezits Regina Skandináv rúnaolvasás C
Bangó Adrienn - Németh Viola - Pinezits Regina Skandináv lottó helyett … Skandináv kvíz! C
Egedi-Kovács Emese - Horváth László - Mészáros Tamás Klasszikus ókor, Bizánc, humanizmus CC

2016

Dátum: 2016. szeptember 30.

Előadó Cím Kötődés
Körmendi Tamás A magyar királyok címerének változásai a középkorban CC
Kozsik Tamás Játék és fejtörő programozási nyelvekről CC
Ternovácz Bálint Fekete folt Európa térképén: a középkori Bosznia C
Körmendi Tamás Trónviszályok és összeesküvések az Árpád-kori Magyarországon CC
(Angol-Amerikai műhely) 18. századi irodalmi nyomozás: Thomas Chatterton - költő, hamisító, lángelme CC
Szűcs Bernadett - Kmeczkó Sára - Sitkei Dóra A Kelet varázsa C
(Germanisztika műhely) Opusculum tripartitum. Egy 15. századi latin gyónási kézikönyv korai újfelnémet fordításának szöveghagyományozása CC
Egedi-Kovács Emese - Horváth László - Mészáros Tamás Klasszikus ókor, Bizánc, humanizmus CC
(Skandinavisztika műhely) Nyersfordítás és műfordítás - skandináv nyelvek fordítópárosainak nyomában CC

Officinae Studiosorum

VII. Byzanz und das Abendland

Dátum: 2019. november 25–28.

Előadó Cím Kötődés
Láda Csaba Papirológiai gyakorlatok (Papyrologisches Praktikum) K
Desarbres, Paul-Victor Les Essais de Montaigne : chef d’oeuvre sans queue ni tête K
Janz-Wenig, Katrin Paläographie-Projektseminar zur Textedition einer deutschsprachigen Passionsbetrachtung aus dem 16. Jahrhundert in der Sammelhandschrift Padua, Biblioteca Universitaria, Ms. 711 K
Glassner, Christine Einführung in die germanistische Paläographie I. K
Glassner, Christine Einführung in die germanistische Paläographie II. K

Inter Colloquia - Byzantino-occidentalia

Alcím: Einführung in die Papyrologie

Dátum: 2019. május 8.

Előadó Cím Kötődés
Berkes Lajos Papyrologie in Ungarn und weltweit: Trends und Perspektiven CC
Kreuzsaler, Claudia Seminare für Mitglieder des Collegiums K
Harrauer, Hermann Seminare für Mitglieder des Collegiums K

VI. Byzanz und das Abendland

Dátum: 2018. április 16–24.

Előadó Cím Kötődés
Harrauer, Hermann - Kreuzsaler, Claudia Papyrologisches Praktikum I. K
Harrauer, Hermann - Kreuzsaler, Claudia Papyrologisches Praktikum II. K
Harrauer, Hermann Papyrologisches Praktikum III. K
Harrauer, Hermann Papyrologisches Praktikum IV. K
Desarbres, Paul-Victor L’ironie de Rabelais : présentation de l’oeuvre et discussion sur la traduction hongroise de Faludy K
Bini, Monica Breve storia del libro nell’antichità romana K
Sedda, Filippo Introduzione a Classical Text Editor (CTE) K
Sára Balázs - Keller, Karl-Heinz Paläographie-Forschungsseminar für Germanisten CC

V. Byzanz und das Abendland

Dátum: 2016. november 21–24.

Előadó Cím Kötődés
Ronconi, Filippo Byzantine Book-culture K
Pylarinos, Theodosios Η ΕΠΤΑΝΗΣΙΑΚΗ ΣΧΟΛΗ K
Manakidou, Flora ΕΙΣΑΓΩΓΗ ΣΤΟ ΘΕΟΚΡΙΤΟ: ὁ τῶν βουκόλων ποιητής και οι νεοελληνικές επιδράσεις του K
Harrauer, Hermann Einführung in die Papyrologie für Anfänger K
Desarbres, Paul-Victor Nourriture et littérature à la Renaissance K
Sára Balázs Fehler als Leitfaden: Opusculum-Handschriften in synoptischer Zusammenstellung (Forschungsseminar) CC
Faraggiana, Chiara La conoscenza della musica e della matematica greca a Bologna nel Cinquecento e il manoscritto greco Bologna, Biblioteca Universitaria, ms. 2048 K

IV. Byzanz und das Abendland

Dátum: 2015. november 23–27.

Előadó Cím Kötődés
Odorico, Paolo Methodology in Byzantine Studies K
Harrauer, Hermann Papyrologisches Leseseminar: 3. Jh. v. Chr. K
Efstathiou, Athanasios Αρχαιόθεμα ποιήματα του Κυριάκου Χαραλαμπίδη K
Efstathiou, Athanasios Η Απολογία του Σωκράτη του Κώστα Βάρναλη K
Harrauer, Hermann Papyrologisches Leseseminar: 2. Jh. v. Chr. Mit Original K
Harrauer, Hermann Datierungsformeln in Papyri I K
Harrauer, Hermann Datierungsformeln in Papyri II K
Radulovic, Jennifer   K
Koble, Nathalie   K
Koble, Nathalie   K

II. Byzanz und das Abendland

Dátum: 2013. november 22–25.

Előadó Cím Kötődés
Tosi, Renzo Introduzione nella lessicografia greca K

Eötvös József Tanulmányi Verseny

  • 2014. december 6.
  • 2013. december 7.
  • 2012. december 1.
  • 2011. december 3.

Egyéb

A francia nagykövet látogatása

Dátum: 2014. október 15.

Előadó Cím Kötődés
S. E. Roland Galharague The French Foreign Policy Agenda K

EJC – Történelmi emlékhely (könyvbemutató)

Dátum: 2014. szeptember 3.

Előadó Cím Kötődés
Palkovics László Megnyitó K
Radnainé dr. Fogarasi Katalin Megnyitó K
Mezey Barna Megnyitó K
Hoffmann Tamás Köszöntő K
Csizmadia Norbert Köszöntő K
Szakály Sándor Köszöntő K
S. E. Roland Galharague Köszöntő, sztéléaavatás K
Horváth László Köszöntő, sztéléaavatás CC
  A Báró Eötvös József Collegium hivatástörténete (1895-1950) kiállításmegnyitó C
Bertényi Iván: Könyvbemutató Garai Imre: A tanári elitképzés műhelye. A Báró Eötvös József Collegium története (1895-1950) CC
Keszthelyi Lajos: Könyvbemutató Radnai Gyula: Fizikusok és matematikusok az Eötvös Collegiumban (1895-1950) K

"Földrajzos esték" előadássorozat

Év Előadó Cím Kötődés
2009 Timár Judit Konvergencia vagy divergencia: a magyarországi társadalomföldrajz „nemzetközi” összevetésben (2009. november 23.) K
2010 M. Tóth Tivadar A repedezett fluidum tárolók jelentősége és vizsgálati lehetőségei (2010. október 7.) K
2010 Keményfi Róbert Térbeli fordulat a geográfiában: a nemzeti tér megszerkesztésének útjai és képzetei (2010. december 9.) K
2011 Jankó Ferenc Változó éghajlat - változó tudomány (2011. november 24.) K

Borzsák István Emlékkonferencia

Dátum: 2009. április 20–25.

Előadó Cím Kötődés
Maehler, Herwig Überlieferung und Textgeschichte der griechischen Literatur I: Von Homer bis zu Alexander. Homer und die Schrift. Wie wurde Dichtung tradiert? Dithyrambus und Drama. Anfänge der Prosa in Ionien und AttikaDichterwettbewerbe, K
Piccione, Rosa Maria Das griechische Epigramm: AP (Heid. Pal. gr. 23 + Par. suppl. gr. 384) - APl (Marc. gr. 481) und die anderen (hellenistichen und kaiserzeitlichen Sammlungen) K
Faraggiana, Chiara Eine eigenartige Sapientialsammlung vom Anfang des 11. Jhs. philologisch und historisch untersucht: Oxford, Bodleian Library, Auct. T.2.4 K
Easterling, Pat Working with the Scholia on the Greek tragedians K
Harrauer, Hermann - Pintaudi, Rosario Papyrologisches Praktikum: Grundlagen der Papyruskunde und Anleitung zur Editionsarbeit K
Maehler, Herwig Überlieferung und Textgeschichte der griechischen Literatur II: Hellenistische Zeit. Die Bibliothek von Alexandria und das Mouseion. Sammlung und Bearbeitung der Texte. Der „Kanon” der Autoren. Ägyptische und griechische „Schule” K
Piccione, Rosa Maria Beispiele indirekter Überlieferung aus der Anthologie des Iohannes Stobaios K
Gastgeber, Christian Der Philologe am Werk: Griechische Paläographie und Textkritik in der Praxis (byzantinische Handschriften): am Beispiel der gemeinsamen Edition des Florilegium Vindobonense, Teil 1 und 2 Einführung, Überlieferungslage, Schritte der Edition, kritische Lesungen, Varianten. Inhaltliche Erschließung (Autoren) Philologisches Umfeld K
Trédé, Monique Aristophane, poète comique et satiriste K
Harrauer, Hermann - Pintaudi, Rosario Papyrologisches Praktikum: Grundlagen der Papyruskunde und Anleitung zur Editionsarbeit K
Maehler, Herwig Überlieferung und Textgeschichte der griechischen Literatur III: Von Augustus zur Spätantike. Bücher, von Rollen zu Codices. Bibliothekskataloge. Buchproduktion und ihr Niedergang. Die Kopten. Die Eroberung Ägyptens durch die Araber K
Piccione, Rosa Maria Ein „doppeltes Buch” und eine Exerpten- und Sentenzensammlung aus der Anna Amalia Bibliothek in Weimar K
Grusková, Jana 1. Aspekte der Demosthenes-Textüberlieferung und Textkritik 2. Palimpsestforschung (Wie untersucht man ein Palimpsest? Beispiele ausgewählter griechischer Palimpsesthandschriften der Österreichischen Nationalbibliothek) K
Rashed, Marwan Editing Presocratic Fragments: the Case of Empedocles K