Mendöl Tibor Földrajz–Földtudomány– Környezettudomány műhely

Műhelyvezető: Dr. Győri Róbert

Műhelytitkár: Koszta Benedek

Felvételizőknek

A Mendöl Műhely mindazon földrajz, földtudományi, illetve környezettudományi szakokon, szakpárokban tanuló hallgatók jelentkezését várja, akik az egyetemi óráikon felül szeretnének új szemléletekkel, többlet tudással gazdagodni, így nyitottak a komplex kérdésekre.

A műhelyórák, illetve a különböző terepgyakorlatok remek fejlődési lehetőséget nyújtanak a tanulni vágyók számára. A változatos kurzusok révén fejlődik a komplex, és interdiszciplináris gondolkodásmód, a szakirányon belüli nagyobb térben való tájékozottság, mindezeknek köszönhetően pedig a problémamegoldó képesség. Nagy büszkeségünk, hogy minden félévben tartunk egy előadást, amin külföldi előadók adnak előadást a műhely tagjainak. A felsőbbéves, illetve alumni tagok között sokan helyezkedtek el akadémiai szférában, viszonylag korán már önálló kutatásba kapcsolódtak be, és nagy sikerrel szerepelnek tanulmányi versenyeken és konferenciákon.

A tanulmányokon és a szakmai életen felül a műhely lényeges része a nagyszerű közösségi élet is. Mindig kellemes hangulatban telnek a műhelygyűlések és egyéb találkozók; illetve szabadidős tevékenységként is szervezünk kirándulásokat, túrákat, egyéb programokat. Ezenkívül műhelyünk rendelkezik egy nagy méretű könyvtárral is, ahol akár 100 éves könyvekből is lehet tanulni. Továbbá van egy műhelykőzetgyűjteményünk, ami a tagok adományaiból bővül.

Az új tagok beilleszkedését segíti a tutor rendszerünk, valamint a minden őszi félévben az első éveseknek megtartandó Földrajz és földtudomány az Eötvös Collegiumban című kurzus. Itt a tudományos, egyetemi életbe való bevezetés mellett megismerkednek a nagy múltú műhely híres alakjaival is.

Műhelykurzusok

2023/2024.
ősz

Földrajz és földtudomány az Eötvös Collegiumban (minden őszi félévben)

Győr Róbert BMVD-200.737b/EC
Extraterresztrikus vulkanizmus Sági Tamás BMVD-200.737/EC
Térhasználati formák vidéki és városi környezetben Mikle György, Tolnai Gábor,
Varga György
terhasznl23gx
2022/2023.
tavasz
Alföldi települések morfológiája Győri Róbert, Gyuris Ferenc alftelmorfl22gx
Terepi geológiai ismeretek a földrajztanításban Sági Tamás BMVD-200.771c/EC
2022/2023.
ősz
Fenntartható környezet, fenntartható társadalom Dósa Kata, Déri András BMVD-200.771b/EC
Budapest építőkövei Sági Tamás BMVD-200.684a/EC
2021/2022.
tavasz
Szlovákia általános földrajza és a szlovákiai kisebbségek etnikai földrajza Farkas György lh2n9734
Földtudományi örökségvédelem és geoturizmus Vereb Viktor, Pál Márton BMVD-200.924/EC
2021/2022.
ősz
Major Jenő és kortársai. Szövegolvasó szeminárium  Győri Róbert majorl21sx
Komplex geológiai és földrajzi terepgyakorlat a Nyugat-Dunántúlon Sági Tamás, Győri Róbert,
Jankó Ferenc
BMVD-200.771a/EC
2020/2021.
tavasz
Etnikai térképezés Oroszországban és a posztszovjet régióban Bottlik Zsolt etoprl21x
Kőzettan terepgyakorlat Eötvös Collegistáknak II. (haladó) Sági Tamás gggn2997
2020/2021.
ősz
Vitakérdések a geográfiában Győri Róbert, Szalai Zoltán llln9265c
2019/2020.
tavasz
A tudás fölrajza Gyuris Ferenc llln9267d
Piroklasztoktól a piroklasztitokig – angol nyelvű kurzus Németh Károly (Massey University, Új-Zéland), Sági Tamás glgpirosztg17ga
2019/2020.
ősz
Teleki Pál és Fodor Ferenc földrajzi munkássága Győri Róbert telekifl19ga
Komplex geológiai és földrajzi terepgyakorlat a Nyugat-Dunántúlon Sági Tamás, Győri Róbert BMVD-200.771/EC
Jogi alapismeretek geográfusoknak Árvai Anett joggeog119x
2018/2019.
tavasz
Hatalom és földrajz Gyuris Ferenc llln9266n
Extraterresztrikus vulkanizmus Sági Tamás BMVD-200.737/EC
2018/2019.
ősz
A földrajzi tudás keletkezésének helyei Győri Róbert lh2n9712
Földtudományi örökségvédelem és geoturizmus Vereb Viktor, Csorvási Nikolett BMVD-200.924/EC

Továbbiak megtekintése: http://mendolmuhely.elte.hu/szakmai-munka/kurzusok.html

A műhely története

A régi Eötvös Collegium a földrajz és a geológia oktatásának kiemelkedő hazai műhelye volt. A XX. század első felében iskolázódott geográfus nemzedék legnagyobb alakjai a Collegium tagjai voltak, többek között Mendöl Tibor, Bulla Béla, Kádár László, Wallner Ernő, Major Jenő, a geológus Szádeczky-Kardoss Elemér és a mineralógus Mauritz Béla. A Collegium francia kötődésének is köszönhető, hogy a ’20-as, ’30-as évek magyar geográfiája (a korábban meghatározó német orientáció helyett) a francia emberföldrajz eszméi felé fordult; az emberföldrajzi iskola (mindenekelőtt Teleki Pál, Fodor Ferenc és Mendöl Tibor révén) a magyar geográfia egyik legnagyobb hatású irányzatává vált. A Collegium 1950-es megszüntetése a magyar földrajztudomány történetének is gyászos emlékű eseménye.

A régi Collegium geográfus szakvezető tanárai

  • Fodor Ferenc (1923-1939)
  • Bulla Béla (1939-1941)
  • Pais László (1941-1944)
  • Major Jenő (1946-1950)

Az 1957-ben újjászervezett Eötvös Kollégium a kezdeti időszakban kizárólag a bölcsészek előtt állt nyitva, és a hallgatók között később is csak elvétve akadt földrajz vagy geológus szakos. Érdemi változás az 1990-es évek végén következett be, amikor a Természettudományi Műhely keretei között újjászerveződött a földrajzi, földtudományi oktatás. 2002-ben alakult meg az önálló Földrajz-Földtudomány Műhely, amely a 2005-ös Mendöl centenáriumi évben felvette az egykori kitűnő kollégista nevét. A Műhely geográfus, földrajz tanár, geológus, geofizikus, csillagász, környezettudomány és környezettan tanár szakos hallgatókat fogadott (a BSc rendszerben: földrajz, földtudomány, környezettudomány alapszak). Az elmúlt években a Műhely tanárai (többek között Győri Róbert, Kovács István, Beluszky Pál, Benda Gyula, Harangi Szabolcs, Kósik Szabolcs) félévenként 2 kurzust hirdettek meg, egyet a társadalomföldrajz, egyet pedig a geológia-természetföldrajz tárgyköréből.

A műhely oktatási rendszere

A “Bolognai oktatási rendre” való áttérés legfontosabb hozadéka, hogy a korábban széttagolt földtudományi képzést az ELTE-n két bemenő alapszak (földrajz BSc és földtudomány BSc) váltja fel, a korábbi szakok csak az MSc képzésben jelennek meg. A Collegium feladata ezzel együtt változatlan: a tehetséges hallgatók számára magas színvonalú és emelt követelményeket támasztó kurzusok szervezése, a hallgatók felkészítése a tudományos vagy a tudós tanári pályára. Mivel a BSc képzés által elvárt teljesítmény elmarad a korábbi egyetemi szakokon megkívántaktól, ezért e rendszerben a szakkollégiumokra nagyobb feladat hárul. A Mendöl Tibor Földrajz-Földtudomány Műhely képzési struktúrája is átalakult a BSc-MSc rendszernek megfelelően:

  • a BSc oktatásban részt vevő hallgatók számára félévenként két kurzust kínál, amelyek témájukban kapcsolódnak az egyetemi órákhoz, az ott megszerzett ismereteket szakszemináriumokon bővítik;
  • az MSc képzésben részt vevő hallgatók számára szemeszterenként szintén két kurzust hirdet meg, amelyek teljesítése már kifejezetten egyéni kutatómunkát igényel, a kutatói pályára való felkészülést segíti (angol nyelvű szakszemináriumok stb.)

A műhely hallgatói

Bérczy Barna

  • Szak: Földtudomány BSC
  • Collegiumi státusz: aktív
    • Felvétel éve: 2023

Fülöpp Szabolcs Benedek

  • Szak: Földtudomány BSC (Geológus)
  • Collegiumi státusz: aktív
    • Felvétel éve: 2023

Farkas Márton

  • Szak: Földrajz MSc
  • Collegiumi státusz: aktív
    • Felvétel éve: 2023

Nagy Bencs Botond

  • Szak: Földtudomány BSC
  • Collegiumi státusz: aktív
    • Felvétel éve: 2023

Bánrévi Gábor András

  • Szak: Földtudomány BSC (Geofizika)
  • Collegiumi státusz: aktív
    • Felvétel éve: 2023

Hosszú Kristóf

  • Szak: földrajz–történelem OT
  • Collegiumi státusz:
    • Felvétel éve: 2019
  • Ösztöndíjak:
    • Erasmus+ Mobilitási Ösztöndíj (Tübingen): 2022
  • Konferenciarészvétel:
    • Konferencia Clio Műhelyében VI., 2020: Vergilius Actiuma – Propaganda és valóság viszonya
    • Konferencia Clio Műhelyében VII., 2021, Orseolo Péter vagy Aba Sámuel? - Történettudományi viták a Szent Gellért püspök Deliberatio-jában megjelenő zsarnokról

Rémai Martin

  • Szak: angol–földrajz OT
  • Collegiumi státusz: aktív
    • Felvétel éve: 2018
  • Ösztöndíjak:
    • Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj: 2021
  • Konferenciarészvétel:
    • Initial Challenges of Bilingual Geography Teaching | Black Friday Conference, ELTE, Eötvös József Collegium
      Budapest, 2021. 11. 26.
    • Magyarország kutatási es fejlesztési ráfordításai | 2021. évi Tavaszi Tudományos Hallgatói Konferencia, DE, Hatvani István Szakkollégium
      Debrecen, 2021. 04. 30.
    • A földrajzoktatás a földrajzi tudás es hatalom megszerzésének szolgálatában 1886-tól napjainkig | XXII. Eötvös Konferencia, ELTE, Eötvös József Collegium
      Budapest, 2021. 04. 24.
    • A földrajzoktatás a földrajzi tudás es hatalom megszerzésének szolgálatában 1886-tól napjainkig | IX. Eötvözet Konferencia, SZTE, Eötvös Loránd Kollégium
      Szeged, 2020. 12. 18.
    • Magyarország kutatási es fejlesztési ráfordításai | XXI. Eötvös Konferencia, ELTE, Eötvös József Collegium
      Budapest, 2020. 09. 25.

Cziráki Kamilla

  • Szak: földtudomány BSc
  • Collegiumi státusz:
    • Felvétel éve: 2021
  • Ösztöndíjak:
    • ÚNKP "Tehetséggel fel!": 2021, 2022/li>

Koszta Benedek

  • Szak: földtudomány BSC (Geofizika)
  • Collegiumi státusz: aktív
    • Felvétel éve: 2022
  • Ösztöndíjak:
    • ÚNKP "Tehetséggel fel!": 2022
  • TDK-, OTDK-eredmény:
    • 35. OTDK Fizika, Földtudományok és Matematika szekció Középiskolai Tagozat 2021: Új vizes élőhely az utak találkozásánál – arany minősítés
  • Konferenciarészvétel:
    • Tudományos Diákkörök XXII. Kárpát-medencei Konferenciája: Új vizes élőhely az utak találkozásánál

Szabó András

  • Szak: földtudomány BSc
  • Collegiumi státusz:
    • Felvétel éve: 2021

Varga György

  • Szak: PhD-hallgató; ELTE TTK Földtudományi Doktori Iskola
  • Collegiumi státusz: szenior
    • Felvétel éve: 2014
  • Ösztöndíjak:
    • Kooperatív Doktori Program Doktori Hallgatói Ösztöndíj: 2020–2024
    • Campus Mundi Ösztöndíj: 2019 (5 hónap)
    • Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj: 2018/2019. tanév és 2017/2018. tanév
    • ÚNKP-16-1: 2016/2017. tanév
  • TDK-, OTDK-eredmény:
    • 2017 (XXIII. OTDK – Fizika, földtudományok és matematika szekció – Gazdaságföldrajz tagozat): Változó súlypontok? A visegrádi országok külkereskedelmének alakulása az Európán kívüli világgal az európai uniós csatlakozástól napjainkig – 2. helyezés
    • 2016 (Kari Társadalomföldrajzi TDK): Változó súlypontok? A visegrádi országok külkereskedelmének alakulása az Európán kívüli világgal az európai uniós csatlakozástól napjainkig – 1. helyezés

Weisz Péter

  • Szak: földtudomány BSc (Geofizika)
  • Collegiumi státusz: aktív
    • Felvétel éve: 2022

Vácz István Dávid

  • Szak: PhD-hallgató; ELTE Új- és Jelenkori Egyetemes Történelem Doktori Program
  • Collegiumi státusz: aktív
    • Felvétel éve: 2015
  • Ösztöndíjak:
    • Kar Kiváló Hallgatója: 2019/2020
    • Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj: 2019/2020, 2017/2018
    • ÚNKP: 2022/2023, 2021/2022, 2020/2021, 2019/2020, 2018/2019
    • Research Grant of the Association for the Study of the Middle East and Africa: 2022
  • Konferencia-, OTDK-eredmények
    • I. Bölcsész Ideatlon ELTE – I. helyezés
    • PEACH Junior Diákkonferencia – I. helyezés, MA. szekció
    • XXXV. OTDK – II. helyezés
    • XXXIV. OTDK – I. helyezés, CEU Press különdíj
    • XXXIII. OTDK – III. helyezés

Nagy András Domonkos

  • Szak: földrajz BSc (Megújuló energiaforrások)
  • Collegiumi státusz: aktív
    • Felvétel éve: 2022

Borbás Zita

  • Szak: földtudomány BSc
  • Collegiumi státusz: aktív
    • Felvétel éve: 2021

Vajdovich Noémi Annamária

  • Szak: geográfus MSc (regionális elemzés szakirány)
  • Collegiumi státusz: aktív
    • Felvétel éve: 2019
  • Ösztöndíjak:
    • Kar Kiváló Hallgatója: 2021
  • TDK-, OTDK-eredmények:
    • OTDK (2021): 1. hely és prezentációs díj

Göncz Zsófia Mária

  • Szak: földrajz–történelem OT
  • Collegiumi státusz: aktív
    • Felvétel éve: 2020

Varga Sára

  • Szak: földrajz–történelem OT
  • Collegiumi státusz: aktív
    • Felvétel éve: 2019

Korábbi műhelytagok: http://mendolmuhely.elte.hu/tagsag/alumni.html

Eredmények

OTDK

Év Hallgató neve Dolgozat címe Kategória Elért helyezés Felkészítő tanár
2023 Cziráki Kamilla A Hold gravitációs terének ellipszoidi közelítése: a legjobban illeszkedő ellipszoid paramétereinek geofizikai megbecslése Geofizika I. helyezés  
Sárközy Zsófia Útvonal és időköltség tervezésének problémája terepi körülmények között Távérzékelés és térinformatika III. helyezés  
2021 Vácz István Dávid Pénzügyi modernizáció vagy gyarmatosítás Perzsiában? – Morgan Shuster és a "The Imperial Bank of Persia" tevékenysége 1889-1921 között újkori és legújabb kori egyetemes történelem
(19. sz. – 1945)
II. hely Byrappa Ramachandra
Vajdovich Noémi (Pataki Katalinnal közösen) Az energiaszegénység mérése többdimenziós mutató segítségével négy észak-közép-magyarországi településen társadalomföldrajz/környezet és társadalom I. hely és Prezentációs Díj Csontos Csaba, Munkácsy Béla
Németi Kornél A Balaton feltöltődéstörténete és a tavi üledékek térképezése balatonboglári vízi szeizmikus szelvények alapján földtan és paleontológia   Visnovitz Ferenc
2019 Vácz István Dávid Etiópia modern oktatási rendszerének történeti struktúrái, jellemzői és funkciói 1945 utáni egyetemes történelem I. hely Byrappa Ramachandra
Uhljár Péter Az élelmiszerbolt-hálózat térszerkezetének jellemzői Budapesten gazdaságföldrajz III. hely Szabó Pál
Uhljár Péter – Lovász Csaba Máté Kis kapacitású vízerőművek Magyarországon gazdaságföldrajz Zsűri dicséret Munkácsy Béla

Továbbiak megtekintése: http://mendolmuhely.elte.hu/szakmai-munka/eredmenyek.html

Megjelent műhelykötetek

  • Fodor Ferenc önéletírásai (2016) (ISBN: 978-615-5371-62-2)
  • Földrajz és földtudomány az Eötvös Collegiumban (2014) (ISBN: 978-615-5371-22-6)

Műhelykonferenciák

  • 2016. szeptember 30. Kötetbemutató: Fodor Ferenc önéletírásai
  • 2014. szeptember 18. Kötetbemutató: Földrajz- és földtudomány az Eötvös Collegiumban
  • 2014. május 16. Földrajz- és földtudomány az Eötvös Collegiumban konferencia
  • 2013. július 11-12. Geography and Nation Building in Central and East Central Europe: Budapest Summer Workshop
  • 2012. november 9. "A magyar lét geográfusa - 125 éve született Fodor Ferenc (1887-1962)" – emlékkonferencia
  • 2005. november 8. Mendöl Tibor Emlékkonferencia