Műhelyek

Műhelyek

Műhelyek

A műhelyek jelentik a szakmai munka fő színterét. Amikor a Collegiumba jelentkezel, valójában egy (vagy több) műhelybe jelentkezel.

Egy műhelybe az azonos tudományterülettel foglalkozó collegisták tartoznak (ez általában megfelel a szakjuknak, de nem feltétlenül). A műhelyek mérete változó; többnyire 5 és 25 fő között mozog.

A műhely tagjai leginkább a számukra tartott műhelyórákon találkoznak. Ezek a tagok érdeklődését követő, családias, baráti légkörű órák, amelyekre ugyanúgy kredit és jegy jár, mint az egyetemi tantárgyakra, viszont lelkes tanárokra és segítőkész társakra számíthatsz. A műhely ezen kívül megszabhat az egyetemen felveendő kurzusokat vagy más követelményeket is (ezekről lent az adott műhelyeknél találsz több információt).

Emellett azonban egy olyan kis közösségről is szó van, amely a nagy közösségen belül működik. Félévente szokott szerveződni egy-egy műhelykirándulás, közös színházlátogatás vagy más műhelyprogram, és évközben is gyakran töltenek a tagok egymással időt. A műhelygyűléseken a collegisták a műhelyvezetővel egyeztetve tervezik meg a szemeszter programját, és a maguk közül választott műhelytitkáron keresztül folyamatosan tartják a kapcsolatot a tanárokkal.

Alapvetően a szakodhoz célszerű műhelye(ke)t választani, de ha más területen is jó vagy, akár több műhelybe is jelentkezhetsz!

Összesen 18 műhelyünk van; ezeket karok szerint csoportosítottuk. Tudj meg róluk többet!