Bollók János Klasszika-filológia műhely
Bollók János Klasszika-filológia műhely
Műhelyvezető: dr. Mészáros Tamás
Műhelytitkár: Pete Viola
A műhelyről
A klasszika-filológiai képzés nem csak egyidős a Collegium alapításával, de hűen tükrözi az intézmény történetét is: a Collegium aktuális helyzete a hagyományos értékek képviselete szerint erősödött, illetve gyengült. A szétveretést, majd az 1960-as években kezdődött újjászerveződést követően, Szijártó István igazgató irányítása alatt az 1980-as évek közepétől teremtődtek meg újra a komoly szakmai munka feltételei. A régóta működő nyelvi képzés keretei között Bollók János tanította a latint, valamint felügyelte a latin szakos collegistákat, 1988-1989-ben pedig a hallgatóság kezdeményezésére az ő vezetése mellett az elsők között alakult ki a Collegiumban az a szervezeti forma — műhely –, amely az egyetemi képzést kiegészítve önálló collegiumi órákat is szervezett. A műhely önálló könyvtárral rendelkezik, amelynek anyagát részben a pályázati támogatásból vásárolt kötetek, részben adományok, részben névadója, Bollók János professzor hagyatéka alkotja, 2009 őszén pedig a könyvállomány tovább bővült: megnyitottuk a Borzsák István professzorról elnevezett hagyatéki könyvtárat az épületben.
A műhely szabályzata
A klasszika–filológia az Eötvös Collegiumban
Szövegkritikai műhelymunka az Eötvös Collegiumban
A műhely tagjai
| Név | Szak, évfolyam | Felvétel éve |
|---|---|---|
| Csáji Gyöngyvér Dorottya | matematika BSc I. évf. | 2025 |
| Czifra Botond | jogász osztatlan MA IV. évf. | 2022 |
| Daróczy Kata | angol nyelv és kultúra, latin nyelv és kultúra OT II. évf. | 2024 |
| Hőgye Attila | klasszika-filológia MA I. évf. | 2025 |
| Kis Szabolcs Tibor | történelem MA, ókor specializáció I. évf. | 2025 |
| Ködöböcz Alexandra | klasszika-filológia BA II. évf. | 2025 |
| Kovács Kolos András | matematika BSc II. évf. | 2024 |
| Lengyel Rita | klasszika-filológia BA IV. évf. | 2023 |
| Oláh Anna Réka | újlatin nyelvek és kultúrák (portugál) BA I. évf. | 2025 |
| Patyi Ákos | klasszika-filológia MA, ógörög specializáció II. évf. | 2023 |
| Pete Viola | klasszika-filológia BA II. évf. | 2024 |
| Százados András | klasszika-filológia BA II. évf. | 2025 |
| Szentpály-Juhász Mária Margit | magyar nyelv és irodalom, latin nyelv és kultúra OT II. évf. | 2024 |
| Török Ábel | történelemtudományok PhD II. évf. | 2021 |
| Varga Dániel | klasszika-filológia BA III. évf. | 2023 |
Alumni
| Berkes Lajos | PhD2004-2010: latin-történelem 2005-2010: ógörög |
| Bohacsek Dóra |
2015- : klasszika-filológia, latin szakirány MA 2012-2015: klasszika-filológia BA |
| Delbó Katalin | PhD ELTE |
| Horváth Balázs | 2009-2013: klasszika-filológia BA
2013-2016: latin-ógörög tanári MA; klasszika-filológia, latin szakirány MA |
| Juhász Daniella | klasszika-filológia BA |
| Juhász Erika | PhD |
| Kassai Gyöngyi | angol-latin tanári MA |
| Kerber Balázs | klasszika-filológia BA, olasz minor |
| Keresztény Júlia | reneszánsz MA |
| Kocsis Teréz | klasszika-filológia BA |
| Kovács Dominika | latin-magyar osztatlan tanári |
| Mihálykó Ágnes | PhD Oslo |
| Molnár Zalán | klasszika-filológia BA |
| Ötvös Zsuzsanna | (az, ami jelenleg is szerepel) |
| Pártay Kata |
2013-2016: klasszika-filológia, görög szakirány MA 2011-2014: klasszika-filológia BA |
| Peszlen Dóra | 2010-2012: Klasszika-filológia MA, ógörög szakirány 2006-2010: klasszika-filológia BA, vallástudomány minor |
| Schüszler Tamara |
latin-angol tanári MA 2008-2011: klasszika-filológia BA |
| Szikora Patricia |
2012-2015: klasszika-filológia, latin szakirány MA 2013-2016: klasszika-filológia, görög szakirány MA 2009-2012: klasszika-filológia BA |
| Tóth Edina | 2009-2012: klasszika-filológia BA |
| Vincze Judit |
2013-2015: klasszika-filológia, görög szakirány MA 2010-2013: klasszika-filológia BA |
|
Bartucz Virág |
klasszika-filológia BA |
|
Dr Csikó Kristóf György |
klasszika-filológia BA |
|
Csigó Ábel |
latin-német osztatlan tanári |
|
Farkas Flóra |
latin-magyar osztatlan tanári |
|
Farkas Márton |
anglisztika BA |
|
Gloviczki Ráhel |
latin-történelem osztatlan tanári |
|
Horváth Janka Júlia |
ógörög MA |
|
Jäckl Marcell Richárd |
klasszika-filológia BA |
|
Kerti Anna |
latin-magyar osztatlan tanári |
|
Kovács István |
senior hallgató, SZTE Történelemtudományi Doktori Iskolájában, az Antikvitás Doktori Programon PhD-hallgató |
|
Mohai Ádám |
klasszika-filológia BA |
|
Pataki András |
ógörög MA |
|
Szász Keve |
antik örökség MA |
|
Szlovicsák Béla |
latin-matematika osztatlan tanári |
Tutori kör
Szakmai munka
Műhelyórák
2023/24 ősz
| Oktató | Óra címe | Óra ideje | Óra helyszíne |
|---|---|---|---|
| Mészáros Tamás | Ógörög auktorolvasás: Thukydidés | P 10.30-12.00 | EC 012 |
| Simon Lajos Zoltán | Latin szövegolvasás – Seneca: De brevitate vitae | K 16.00-17.30 | MÚK D/120 |
| Török Ábel | Ógörög nyelvtani gyakorlatok 2. | K 8.00-9.30 | Online |
Válogatás az elmúlt évek műhelyóráiból:
| Oktató | Óra címe |
|---|---|
| Horváth László | Ógörög szövegolvasás: Héliodóros – haladó regényolvasás |
| Horváth László | Ógörög szövegolvasás – Görög szerelmi regény |
| Mészáros Tamás | Filológiai szeminárium |
| Mészáros Tamás | Ógörög auktorolvasás: Lukianos |
| Nagyillés János, Jászay Tamás | Antik dráma a laptól a színpadig |
| Simon Lajos Zoltán | Császárkori költészet – reneszánsz utóélet |
| Simon Lajos Zoltán | Latin auktorolvasás – Claudianus: De raptu Proserpinae |
| Szepessy Tibor | Görög tragédia |
- Curriculum
- Antiquitas — Byzantinum — Renascentia
- SEC Collegium Hungaricum (diákegyesület, országos konferenciák, kiadványok, kötet ismertető, III. országos konferencia beszámoló, VII. országos konferencia beszámoló)
- Műhelyvezetői beszámolók